Once Upon a Time In Hollywood

Once Upon a Time In Hollywood / Once Upon a Time In Hollywood
2019. július 25.
Bzsu861
 Once Upon a Time In Hollywood

A Once Upon a Time in Hollywoood, Leonardo Dicaprio nagy visszatérése, ugyanis ez az alkotás, pont olyan különleges, és lenyűgöző, mint korábbi filmje, a Viharsziget- melyben egy tébolyultat játszott- és műfaja sem tér el sokban attól. Az Once Upon a Time in Hollywood egy amerikai bűnügyi dráma, mely az 1960-as évek Amerikájában játszódik, egészen pontosan 1969-ben, amikor a Charles Manson-féle gyilkosságok idejében. A film a Ponyvaregény, valamint a Betépve című nagy sikerű produkciók alkotója, Quentin Tarantino kitűnő, zseniális rendezésében készült.

Az amerikai bűnügyi dráma, jövő év nyarán fog debütálni a magyar mozikban, és ahogy a Viharsziget, úgy ez a film is hasonló, vagy még jobb fogadtatására számíthat, valamint a mozipénztáraknál kígyózó hosszú sorokra is fel kell készülnie azoknak, akik meg szeretnék tekinteni, a Once Upon a Time in Hollywoodot. Az alkotás sikeréhez hozzájárul az is, hogy Tarantino nemcsak rendezte, de forgatókönyvét is ő írta ennek a kriminek, ami nem okoz majd csalódást a híres rendező-színész-forgatókönyvíró rajongóinak, aki minden egyes szerepkörben kiválóan megállja a helyét.


A 90 perces alkotásban, a gyilkosságok árnyékában, egy sorozatsztár és dublőre, nekivág egy kalandos utazásnak, hogy hírnevet szerezzenek maguknak a filmiparban. A főbb szerepekben olyan nagy neveket sorakoztat fel Tarantino, mint Zoë Bell, a már említett Leonardo DiCaprio, a gyermeksztárként berobbanó Dakota Fanning, a még most is jóképű, és felettébb tehetséges Brad Pitt, valamint Margot Robbie. Mindazok, akik kíváncsiak, a Once Upon a Time in Hollywood című bűnügyi filmre, azok megtekinthetik a magyar mozikban jövő év júliusában.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Kritika elolvasva 3 020