500 nap – ennyi kell Tomnak ahhoz, hogy meglássa, megszeresse, megszerezze és végül túlélje bájos kolleganőjét, Summert (igen, így hívják a főszereplő lányt, és igen, ennek tudatában talán szerencsésebben is lefordíthatták volna a film címét).

Tom és Summer románca úgy indul, mint ezer másik a Földön. A lány elragadó, vonzó, vicces, bár kissé különc és irtózik a tartós kapcsolatoktól. A fiú aranyos, jó humorú, romantikus, hisz a végzetben és a végletekig hisz a szerelemben is. Az ellentétek bevonzzák egymást itt is, ám a kapcsolat hamar kifullad, legalábbis Summer részéről. „Legyünk barátok” – veti be a hősszerelmesek legádázabb ellenségének számító mondatot, romba döntve ezzel az amúgy is gyenge lábakon álló kapcsolatot, s hosszú szenvedésre ítélve a rózsaszín ködben tébláboló Tomot. Ez a film nem egy szerelmes film - ezt már a történet legelején értésünkre adja a narrátor. Marc Webb (legújabb alkotása A csodálatos pókember, melyet júliusban csodálhatunk meg első ízben) eltér a jól bevett hollywoodi kliséktől, átrajzolja a romantikus film megszokott műfaji térképét, nincs happy end, vagyis hát nem a megszokott happy end van. A időkezelés nem lineáris, ide –oda ugrálunk az 500 napon belül, formanyelvileg szintén sok olyan elemet találhatunk, mely kiemeli a nyálas-nyúlós filmek kategóriájából. Itt belefér, hogy Tom táncra perdüljön az utca emberével, miután lefeküdt a lánnyal, vagy hogy három haverja a kamerába bámulva valljon szerelmi csalódásairól. A narrátor stílusa erősen emlékeztet az Amelie csodálatos élete vagy a jóval hígabb sorozat, a Halottnak a csók mesélőjére, persze ez nem feltétlenül baj, sőt (s ha már más filmeknél járunk, a szemfüles nézőnek fel fog tűnni például a Diploma előtt, a Persona vagy a Hetedik pecsét című film előtti főhajtás is). A 2010-es Golden Globe –on egyébként két jelölést kapott az alkotás, a zenés film és vígjáték kategóriában a legjobb színésznek valamint a legjobb filmnek járó szobrocskáért szállt ringbe. Az 500 nap nyár igazi, mai mese egy lányról és egy fiúról, egy beteljesedés nélküli szerelemről, a „nekem volt igazi, vagy te voltál már igazi valakinek egyszer” érzésről egy hamisítatlan független, kortárs rendező szemszögéből, remekbe szabott dalokkal kísérve.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!