A célszemély - Person of Interest (2011-)

/

A mostanra 8-9-10. évadot megélő és a tv-műsort lassan elhagyó sikersorozatok után érdemes feltérképezni az új belépőket, hiszen találni köztük jó néhány ígértes munkát, mint amilyen A célszemély is. Ugyan nem is olyan régen indult, de az Egyesült Államokban máris megnyerte magának a nézőket és az ideje év elején bezsebelt magának egy People's Choice Award-ot méghozzá a kedvenc új drámasorozat kategóriában, ami azért már sejtet valamit, ugyanakkor nem meglepő, miután olyan producerek állnak a széria mögött, mint J.J.Abrams és Bryan Burk, akiknek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint a Lost, a Super 8, és  A rejtély.Jonathan Nolan munkáját itthon néhány hete tűzték műsorra, de idén nem ez lesz az egyetlen alkotása, amit láthatunk, hiszen A sötét lovag: Felemelkedés címet viselő új Batman történetet is ő segíti vászonra, ahogyan azt A sötét lovaggal vagy A tökéletes trükkel is tette. Már kezdem megszokni, hogy a sorozatok számomra izgalmas részeit rendre eltávolítják a kiváló munkákból, mert az amerikaiak egyszerűen nem képesek egy bonyolult szálat követni, hát ha még több szálon fut a cselekmény. Ennek fényében csoda, hogy a Lost túlélte a megpróbáltatásokat, de A célszemélyben érzek némi effajta veszteséget. Minden esetre visszakaptunk egy jól ismert arcot a Lostból, Michael Emersont, akit korábban Ben Linusként, most pedig Harold Finchként ismerhetünk. Finch egy informatikai nagyágyú New York-ban, ahol a terrortámadások után a kormány támogatásával megépít egy gépet, ha úgy tetszik, egy szuperszámítógépet, mely statisztikai adatok segítségével töménytelen mennyiségű valószínűségszámítás után képes megmondani, mi lesz a terroristák, illetve nagyobb bűnbandák következő célpontja, így azt a hatóságok még a bekövetkezte előtt meg tudják akadályozni. Ahhoz azonban, hogy ez a gép a legjobb teljesítményét nyújthassa Finch ír egy programot, mely segítségével a masina figyelmen kívül hagyja az elhanyagolható bűncselekményeket,  mint bolti lopások, emberrablás, gyilkosság, stb. Mikor Finch szembesül tettei következményeivel, és ráeszmél, hogy minden emberélet egyformán fontos, kilép a műveletből, egyszerűen felszívódik, de előbb épít magának egy hátsó ajtót. Innentől kezdve rejtélyes milliomosként éli az életét, aki alacsony pozíciókban dolgozó informatikusként bújik meg korábbi főnökei elől. Hadiszállást alakít ki, belép a hátsó ajtón, majd a köztereken és nagyobb épületekben elhelyezett kamerák segítségével dolgozni kezd az elhanyagolható bűncselekményeken, hogy megnyugtassa lelkiismeretét. Azonban ő fizikailag nem teljesen ép, így szüksége van egy társra, egy katonára, aki érti a dolgát. Kisebb kutatás után rátalál a hajléktalanként élő John Reese-re (Jim Caviezel: Déja vu, A kívülálló), aki ex-CIA-s bérgyilkosként szintén jobbnak látta ha felszívódik a világ elől. Semmi más nem áll rendelkezésükre, csak egy TB szám, melyet napról napra kidob a gép. Ez alapján Finch adatokat gyűjt a célszemélyről, Reese pedig közbelép, mielőtt bekövetkezne a baj. Az önkéntes igazságszolgáltatással azonban az a probléma, hogy hamar felkelti a rendőrség figyelmét, esetünkben Joss Carter nyomozó (Taraji P. Henson:A karate kölyök) figyelmét, Reese azonban egyetlen szálat sem hagy elvarratlanul, így gondoskodik róla, hogy egy másik rendőr, Lionel Fusco (Kevin Chapman) mindig tájékoztassa arról, mennyire vannak a sarkában a fakabátok. A Célszemély határozottan ígéretes, bár a célszemélyek kiszűrésének módját szerintem túl hamar osztják meg a nézővel, ez is egy olyan dolog lehet, amit jobb tisztázni a gyengébbek kedvéért már az elején, nehogy elbizonytalanodjanak a sorozat komolyságában. A színészek alakításáról különösen nincs mit mondani, hiszen a karakterek meghúzódó, szürke egér tulajdonságaiból kifolyólag nem kíván túl nagy változatosságot egyikük alakítása sem, de a fent említettekben egész jók. A történetek mindvégig lekötik a néző figyelmét, mindig van bennük valamiféle fordulat, amivel a sorozat könnyedén elkerüli a kiszámíthatóságot, ráadásul még rejtély is maradt bőven. Nem tudni például, hogy Finch miért sántít, vagy hogy Reese miért és hogyan vált kívülállóvá, ugyanakkor időnként mindig visszaugrik a történet a múltba és kapunk egy kis darabkát a kirakóshoz. 8/10

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 8
Kritika értékelés 8
Kritika elolvasva 66 175