A történelem tele van mártírokkal: Krisztus, Martin Luther King, Gandhi, és sorolhatnám azokat akik az igazságuk és törekvéseik áldozatai lettek.
A másik oldalon van a társadalom a mindekori kormányok, és annak gépezetei melyek igen csak olajozottan működnek akkor ha a társadalmi jogokat kell sárba tiporni. Természetesen a kormány elveszi azt ami az ő átiratában az övé. Konspirál, kijátszik maga felé hajlítja a törvénykezést. Mitől lenne számára fontos az egyén véleménye mikor számára a tömeg a fontos. Különösen akkor mikor számára kényelmetlen egyéni igazságokról van szó.

Mert létezik a polgári engedetlenség és létezik az irányított terror. Mindig lesznek csatlósok és kiszolgáltatottak. Hiszen az igazság keresés "jó móka" csak az a gond , hogy emberileg, erkölcsileg és minden más módon tönkre tehetnek és ha már ez sem elég akkor nemes egyszerűséggel kiiktatnak az élők sorából.

Az amerikai filmgyártásban messzire nyúló hagyományai vannak az úgynevezett tárgyalóteremi drámáknak hol könnyebb , hol pedig súlyosabb hangszerelésben. Sidney Lumet mára klasszikussá vált Twelve Angry Men (Tizenkét dühös ember) filmjétől indulva ahol a tizenkét esküdtnek látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd, és percek múlva már nem is egy gyilkossági ügyről szól ez a feszült és izgalmas, eredetileg tévéjátéknak szánt darab, hanem a bennünk lévő előítéletekről, félelmekről, szerepeinkről, vagy éppen rejtegetni kívánt gyöngeségeinkről, egyszóval az Emberről. Vagy A vád tanúja (Witness for the Prosecution) 1957 Billy Wilder A 6 Oscar-díjra - köztük a legjobb film kategóriában - jelölt krimije egy Agatha Christie kisregény színpadi változatának filmadaptációja, ami az AFI listáján a legjobb tárgyalóteremi drámák rangsorának 6. helyen áll. Számos híres színész látható ebben a filmben, Marlene Dietrich, Tyrone Power, Charles Laughton, Elsa Lanchester, és a film egyik érdekessége, hogy e két utóbbit - akik házastársak voltak -, egyaránt Oscarra jelölték. A történet egy olyan férfi fordulatokkal teli tárgyalása körül forog, akit egy gazdag nő megölésével vádolnak. Talán ennyi éppen elég arra, hogy ennek a műfajnak a gyöngyszemei megcsillanjanak.

A chicagói hetek tárgyalása 2020 is ezekkel az elemekkel építkezik nem nehéz hiszen az események a valóságon alapulnak.

Aaron Sorkin sem tesz mást mint egy tárgyalás zárt folytot légkörét vázolja fel vizuálisan, akinek pedig már volt "szerencséje" bírósági tárgyaláson jelen lenni az tudja milyen ez a levegő, hogyan kerül az egyén szembe vádlójával és reménykedik, hogy védelme segít az igazsága kiderítésben. Különösen ha ilyenkor politikai felhangja van a tárgyalásnak. Kedves kritikát olvasó bizonyára nem nehéz kitalálni Krisztustól 2021. a téma élő és adott. Nem kell szakdolgozatot írni arról, hogy miképpen működik ez tőlünk nyugatra keletre és ugyebár hazánkban is. Diszkrimináció, faji, nemi megkülönböztetés, ébredő gyilkos erők hallgatólagosan szentesítve a "fehér kesztyű" bepiszkítása nélkül.
Csak néhány szó és tisztelet a rendezés feszességéért. Valamint nagyszerű színészi alakításokért élükön Eddie Redmayne sokadik érzékeny alakításáért valamint személyes elfogultságomat jelentem be Frank A. Langella Jr. Oscar-díjra jelölt olasz–amerikai színész és színpadi előadó irányában aki igazából a hátán viszi a filmet miatta válik annyira izzóvá a történet. Valamint a színészekről szólva zárszóként megkövetem Sacha Baron Cohen-t akiről azt gondoltam csak egy arca van de rá kell jöjjek tévedtem. Te kedves olvasó -akit remélem koromtól fogva tegezhetlek- elgondolkodhatsz a film megnézése után mi szeretnél lenni, hétköznapi hős, mártír vagy csak úgy besimulni a gépezetbe....

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!