Kérem a tisztelt olvasót, hogy tekintsen el egy kicsit Mel Gibson magánéleti kinyilatkoztatásaitól és tevékenységeitől. Azoktól a telefonbeszélgetésektől és a részeges antiszemita kijelentésektől, és kicsit gondolkozzon el arról, hogy mit adott nekünk ez az ember. Mint színész. Mint rendező. Szerintem nem túlzás állítani, hogy nem kevés kultikus filmet és figurát köszönhetünk neki. Játszott halhatatlan szerelmest, bosszúálló fiatal rendőrt a nem túl fényes jövőben, öngyilkosjelölt fenegyerek nyomozót és egy rettenthetetlen harcost. Ugye, hogy nem is olyan rossz? Mel Gibson a kilencvenes évek egyik legikonikusabb akciósztárja volt Bruce Willis mellett. És még Hamletet is alakította. A sors gonosz fintora csupán, hogy aztán a média lejáratta őt a hülyeségei miatt és ezáltal sokan ferde tekintettel néznek a színész profiljára.

A Rettenthetetlen című film Mel Gibson rendezésében és főszereplésével készült nagyszabású történelmi ihletettségű harcfilm. Azért mondom hogy "ihletettségű", mert nem rejtik véka alá maguk a készítők sem, hogy sokszor nem pontos illusztrálását adták a szigorú történelemkönyvekben leírtaknak, nem kevés alkalommal eltértek a valóságtól, így a megrögzött töri-fanatikusok keserű szájízzel kelnek fel a film után. A megrögzött filmrajongók pedig gazdagabbak lesznek valamivel, amit azóta se sikerült sok embernek véghezvinni. Persze mondhatjuk: Ridley Scott Gladiátora hasonlóan ambíciózus és jóravaló mű, de mivel én nem vagyok nagy rajongója, ezért térjünk el tőle. Sem epikusságában sem másban nem ér fel Mel Gibson rendezéséhez.

A film William Wallace hőstörténetét meséli el. Azét a William Wallace-ét, aki - miután szerelmét meggyilkolták és meggyalázták - mérgében háborút indított az angolok ellen. Véres hadjáratot, mely bosszúállásból fakadt, majd az érdekek szép lassan átalakultak és végül a hősiesség lett a főcél. A szabadságért vívott verejtékkel és vérrel teli küzdelmet vitte vászonra Gibson bő 3 órában úgy, hogy közben a néző figyelme nem lankad, mindig van valami, ami leköti az embert. Pedig nem könnyű feladat lehetett megcsinálni, egy ennyire epikus történetet, az érzelmeket megjeleníteni, s akkor még egy szót se ejtettünk a csatajelenetekről, amelyek a savát-borsát adják ennek a produkciónak. Ezek a jelenetek igazi bravúrral és rettentő precizitással megrendezett jelenetek, melyekhez hasonló azóta se nagyon készült. Elementáris, zsigeri erővel vitte vászonra Gibson a harcokat, érezni az erejüket és bizony brutalitásban se fogta nagyon vissza magát (igaz, volt ami olyan durvára sikerült hogy maga a rendező is úgy gondolta hogy sok ez). Hullanak a fejek, végtagok, mi pedig ott érezzük magunkat a csatamezőn, s csak bámuljuk szájtátva azt a barbár pusztítást. John Toll remek operatőri munkája és Gibson rendezői tehetsége az, ami kiemeli ezt a filmet az átlagosság posványából.

Ami a színészeket illeti, nem lehet panaszra okunk, ámbár Gibson alakítása kissé furcsának bizonyult. Akcentusa hamiskás, és néhol nehéz komolyan venni őt egy ilyen nagy szerepben, sokszor viccesnek hat és olyan, mintha Riggs-nek egy ősét látnánk. Meg lehet persze szokni, de szerény véleményem szerint tényleg furcsának hatott egy ilyen karakter bőrébe bújva. De mikor a végén elordítja magát hogy „FREEDOM!”, akkor könnyes tekintettel bámuljuk a képernyőt mert látjuk, hogy odatette magát rendesen. Érdekes belegondolni abba, mi lett volna, ha Jason Patrick játssza Wallace-t (tudniillik, Gibson őt szerette volna, de a producerek nem egyeztek bele). Lehet, nem lett volna túl jó döntés.

Összességében, kisebb hibái ellenére ez a film mestermű. Már amiatt a puszta tény miatt is, hogy az akciók olyan jók, de ha hozzávesszük az érzelmi töltetet és a finálé okozta katarzist, Sophie Marceau földöntúli szépségét, és még sorolhatnám… Nos, örök darabbal állunk szemben, ami joggal vívta ki a „klasszikus”-státuszt.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!