Te is lehetsz
szerző!
A sötét lovag
2008. augusztus 07.

Emlékszem, mikor a moziban néztem. Imádtam minden percét és majd' megőrültem az izgalomtól egyes jeleneteknél. Imádtam a batpodot és Jokert, valamint Eric Robertset. Hogy mi változott ez alatt a négy év alatt? Nagyon semmi.
Nem kertelek, kimondom már itt az elején, hogy egy mestermű ez. Nem úgy mestermű, ahogyan az elvakult Nolan-rajongók mondják, nem jobb mint a Keresztapa-trilógia, nem jobb mint az Elfújta a szél és nyilván a Szemtől szembent sem veri, de egy több mint tisztességes, ütős és hangulatos darab, aminek újranézési faktora igencsak magas, legalábbis véleményem szerint.
A rendező minden szempontból magasabbra tette a lécet az első részhez képest. Az akciók ezúttal sokkal kidolgozottabbak és nagyobbat szólnak (legjobb példa erre a zseniális autós-kamionos-batpodos üldözés), eltűnt Katie Holmes, bár nem mintha Maggie Gyllenhall sokkal jobb lenne, de egy fokkal mégiscsak nézhetőbb. Ami azonban viszi a prímet, az a delejes hangulata a filmnek. A fojtogató atmoszféra már az első pillanattól kezdve beránt és nem is enged egészen az utolsó képkockákig. Érzed a káoszt, ahogy eluralkodik, azt a tehetetlenséget ami úrrá lesz még Batmanan is. Itt is megvan az a lavírozás a szabályok mentén (Batman akkor se öli meg Jokert, mert az az elvei ellen vall, de a provokálás megvan a másik fél részéről), és ez teszi olyan nagyon izgalmassá az egészet, ezt pedig megfejeli az a szerteágazó, komplex történetmesélés. Nolan pedig biztos szakember módjára kavarja a dolgokat, bogozza ki a szálakat és vezeti a nézőjét egyik meglepetésből a másikig. Nem bíz semmit se a véletlenre, minden alaposan ki van tervelve (most hagyjuk az esetleges plot hole-okat), kicentizve. Közben pedig arra is törekedett, hogy az effektek nagy része kézműves legyen, tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy ilyen téren lusta direktor lenne. Profi, színvonalas munkát végzett itt a fickó.
Az a ridegség és távolságtartás, mely zavart később az Inception-ben, itt abszolút helyénvaló és ide illik, bár ami azt illeti, azért akadnak benne így is érzelmes pillanatok, a végén pedig katarzisban volt részem sokadik nézésre is.
Várjunk csak...Ez a negyedik bekezdés és még egy szót sem ejtettem Jokerről? Akkor most: Heath Ledger alakítása legendás. Ennyi. Átélés, profizmus és őrület az ami jellemzi a játékát. Totális odaadás a szerepnek. Érdekes lett volna, ha úgy alakul, hogy Heath nem hal meg, vajon szerepet kapott volna a harmadik részben? Lehet, hogy nem, a rendezőt ismerve. Bár a rosseb tudja. Mindenesetre annyi szent, hogy itt nagyot alakított, az utolsó monológja amit fejjel lefelé lógva darál le, pedig zseniális zárlata a karakternek.
Most, hogy újranéztem az első két filmet...Azt hiszem, jöhet a harmadik rész. Remélem hogy szét lesz rúgva általa a seggem és imádni fogom. Mert ha mégsem, akkor szomorú leszek, nagyon szomorú.