Te is lehetsz
szerző!
A sötét lovag: Felemelkedés
2012. január 26.

Itt vagyunk, megérkeztünk. Az utolsóhoz. A trilógia lezárul, az ajtók becsukódnak, pont kerül a mondat végére. Nem gondoltam volna hét évvel ezelőtt, mikor moziban néztem a Batman Beginst, hogy aztán majd később a harmadik résznél is ugyanígy fogok izgulni és szórakozni. Hogy ennyi meglepetést tartogat még számunkra a direktor úr, és hogy ennyire le fog taglózni. Tegnap elő is vettem az akkori mozijegyet és beraktam a pénztárcámba, hogy kabalaként ott legyen nálam. Mégiscsak egy emlék, én pedig egy szentimentális balfék vagyok na...
Megmondom őszintén, nagyon aggódtam az elmúlt napokban, mert olvasván a reakciókat, kritikákat a filmet illetően, megütköztem azon, mennyire megoszlanak a vélemények. Persze persze, többségiben pozitívan nyilatkoznak róla az emberek, csak ugye mindig oda kell tenni, hogy a The Dark Knight volt az etalon, és ez pedig hiába jó, nem tudja azt utolérni, pláne nem túlszárnyalni. Vagy hogy oké film, de túl hosszú. Szóval aggódtam, mert én nem csak egy OKÉ filmet szerettem volna látni, hanem egy olyan alkotást, ami még sokáig nem hagy nyugodni, amely ad nekem egy gyomrost és ami okoz egyfajta katarzist. Olyan nincs - gondoltam magamban - hogy ez a film közepes legyen!! Olyan nem létezhet. De persze emlékezhetünk a Prometheusra, ott is mindenki felfokozta magát az előzetesek által, s koppanás lett a vége. Ismerjük az érzést. Rosszul esett. Nem akartam újra átélni a csalódást, mert csalódni rossz.
8 év telt el azóta, hogy Jokert elkapta Batman. 8 év telt el azóta, hogy Harvey Dent hamis hőssé lett és a Denevérember önnönmagát száműzte és bűnbakot faragott magából. Béke uralkodik Gotham városában, de egy nyughatatlan, gonosz erő a felszínre tör lassacskán. Bruce Wayne közben egy szakállas, bottal járó, sántikáló antiszociális fickó lett, aki soha nem jár el sehova, nincs neki más csak Alfred. A kosztümöt szögre akasztotta. Nem kell azonban túl sok neki ahhoz, hogy újra felvegye a harcot a gonosz erőkkel és visszatérjen a játékba. A játék azonban - ahogyan az lenni szokott - az eddigieknél is sokkal veszélyesebb. Bane mozgolódik.
Sok mindent el lehet mondani erről a filmről. El lehet mondani, hogy ambiciózus. Ambiciózus, mert Nolan a trilógia lezárásának a tudatában olybá tűnik, minden tehetségét és pénzét belesűrítette ebbe a produkcióba. Sok mindent akar mondani, sok mindenről akar szólni, és le akar zárni valamit, márpedig, ha ilyesmit zár le az ember, akkor óvatosan kell cselekednie, nem bagatellizálhatja el a dolgokat. Nem is bagatellizálja el. Ahol kell robbant, sztorizgat, elmereng a múlton, felidézzük az előző két rész egy-két fontosabb eseményét, monológokat ad szereplői szájába és elképesztő szörnyűségeken viszi át a szereplőit. Bruce Wayne-t gyakorlatilag végigkínozza a film során, hogy aztán annál örömtelibb legyen a talpra állás. Aztán el lehet mondani a filmről azt, hogy epikus, mert olyan mintha egy nagyregényt olvasnál, amely sok szálon fut és egyszerűen jó érzés belemerülni, elmerülni az események hálózatába. Intenzív. Akciódús. Hajmeresztő. Szórakoztató, és még sorolhatnám tovább és tovább, annyi jelzőt lehetne találni erre a 165 perces robosztus mozgókép-áradatra. Meg még azt, hogy az összes fontos szereplő visszatért és mindenkit örömmel láttam viszont. Joseph-Gordon Lewitt szerepe meglepően nagy volt és jó, bírtam a srácot nagyon, mint mindig. És hogy Bane egy remek gonosz, Batmannel vívott két harca remekül megkoreografált összeütközések voltak. Tom Hardynak köszönhetően tehát élet került a maszkos muszkliemberbe, még ha nem is lesz akkora sikere neki, mint anno Heath Ledger Jokerének volt. Félelmetes egy figura, annyi biztos. Arról sem lehet elfeledkezni, hogy Anne Hathaway mennyire rátermett és imádni való volt Selina szerepében, és hogy mennyire felveszi a versenyt dögösségben és tökösségben a Bosszúállók Fekete Özvegyével.
Megértem azonban azokat az embereket, akik csalódottan álltak fel a film végén. Némileg, bár nem egészen. Ezzel ellentétben a Sötét lovag egy sokkal pengébb, kiélezettebb és feszesebb film volt, míg itt itt-ott döcögős az út, amit bejár. De bejárja. Szédületes akciójelenetekkel megtarkítva lett elmesélve a trilógia utolsó fejezete. Rengeteg akcióval (egyik legjobb a nyitójelenet), érzelemmel és szakmai hozzáértéssel. Egy jó sztorival és egy tisztességes befejezéssel, amiről persze mindenkinek meglehet a maga véleménye. Nekem tetszett, mert hatott rám, majdnem elbőgtem magam. Igazából annyi mindenről lehetne még beszélni e film kapcsán, de legyen most ennyi elég. Fantasztikus film ez, amit mindenképpen érdemes moziban látni. Nagyvásznon. Barátokkal. Majd beülni valahová egy kávézóba és megvitatni a történteket. Majd beülni később még egyszer, mert nem elég egy alkalommal látni.