Az előzetesekben egy érdekes koncepciót tárt elénk az Alienoid: időutazáson alapuló sci-fi akciófilm, vegyítve a 14. századi taoista varázslókon keresztül egy kis fantasyval. A film megnézése után ez a koktél a baráti köröm tagjait inkább összezavarta, engem viszont elgondolkodtatott.

Éppen ezért ez a kritika eltér a szokásostól, mivel erre a filmre főleg filmelméleti szempontból tudok reagálni.

A műfajok keverése minden médiumban egy merész vállalkozás, legyen az irodalom, film vagy zene. A filmes világban nem egy olyan (ma már kultuszfilmnek számító) alkotás van, amely több műfajt egybegyúrva nem csak kiállta az idő próbáját, de saját stílusirányt is teremtett. A Rocky Horror Picture Show a horror, a komédia és a musical elemeit vegyítette mesterien, míg az alapjaiban áldokumentumfilmes eszközökre épülő horrorfilm, a Blair Witch Project a found-footage műfaj egyik első képviselője volt és később olyan nagy költségvetésű filmek megszületését ihlette, mint a Cloverfield.

Az Alienoid érdekessége nem abban rejlik, hogy a sci-fit a fantasyval próbálja keverni. Visszatekintve az eredeti Csillagok háborújára, az csupán 95%-ban volt sci-fi, míg a legfontosabb eleme a történetnek, az Erő (amit Darth Vader előtt Tarkin kormányzó is babonás boszorkányságnak nevez) és a szerzetesrendként működő jedi lovagok tulajdonképpen mágia és harcos varázslók voltak.

Az Alienoidban ez az arány inkább fifty-fifty, és érdekes módon mintha ilyen arányban is osztaná meg mind a közönséget, mind a kritikusokat. A film jelenetei, ahol a 14. századi Korjoban a jövőből érkezett, lőfegyvert használó lány és a kor taoista varázslói (akik talizmánnal és mágikus legyezővel idéznek meg harcosokat és kardokat) lézert lövő űrlényekkel harcolnak, sokaknak egyszerűen már túlságosan elrugaszkodott.
Nekem egészében véve tetszett a film, hiszen amire A gyilkos járatnál panaszkodtam azt itt 110%-ban kaptam meg: a kreativitás és ötletek féktelen szabadon engedése. Ugyanakkor nekem is sok helyen volt az az érzésem, hogy talán egy kicsit vissza lehetett volna venni a tartalmi mennyiségből (nem véletlenül írtam, hogy 100+10%).
Igaz a film végig arra épít, hogy a jövőre érkező folytatásban zárul le a történet, de a két idősíkon és három térben folyó cselekményben annyi szereplő bukkan fel, hogy senkire sem jut annyi idő, hogy a karaktere kellően kirajzolódjon a néző előtt és szerethetővé váljon.

Bár a történet kuszasága után a film végén minden kérdés megválaszolódik, teljes őszinteséggel én csak úgy tudom ajánlani ezt a filmet, hogyha az ember kíváncsi Choi Dong-hoon akciófilmes kísérletezésére. Igaz, a film vérfrissítő a középszerű, sablon forgatókönyvekre épülő amerikai akciófilmek tengerében, mégis, a laikus mozinéző jó eséllyel inkább összezavarodva jön ki erről a filmről, nem pedig kikapcsolódva.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!