Te is lehetsz
szerző!
Avatar: A víz útja
2022. december 15.
ermak95
Emlékszem, mikor az Avatar első részét láttam, még csak nyolcadikos voltam. Akkor a film világa annyira beszippantott, hogy a filmet alig fél év alatt megnéztem moziban, 3D-ben, otthon DVD-n, de még a mobiltelefonomon is 120p felbontásban. Így hiába láttam a filmet utoljára majdnem tíz éve, mikor spontán adták a tévében, a mai napig élénken él bennem a történet és a látványvilág.
Az azóta eltelt 13 évben persze a felnövés velejárójaként a kritikusi hozzáállásom is sokat változott, így az is, hogyan tekintek a filmre. A történetet ma már szinte lehetetlen komolyan venni, nem csak azért mert rémesen klisés, hanem mert igazából az egész csak a Farkasokkal táncoló és a Disney elfeledett animációs filmje, az Atlantisz: az elveszett birodalom újragondolása, 100%-ban hollywoodi dramaturgiával, és a francia sci-fi képregény, az Aquablue által inspirált képi világgal.
Persze a történetet már 2009-ben is sokan kritizálták, de amiért az emberek újra és újra megnézték, az a látványvilág volt. Amit akkor az új és forradalmi CGI technológiával elénk varázsoltak tagadhatatlanul egy hatalmas mérföldkő volt a nyugati filmkészítésben, miközben a nézőknek leesett az álla, amikor láthatták a Pandora kidolgozottságát, a hold flóráját és faunáját, a na'vikat, a lebegő sziklaszigeteket, az otthonfát és a lelkek fáját. Ráadásul mindezt testközelből és madártávlatból, a grandiózusságot megfejelve egy epikusan óriási csatajelenettel és James Horner zenéjével.
Ezek után pedig, most tizenhárom évvel később, ki lehet mondani: abszolút nem érte meg ennyit várni az Avatar 2-re. A film alig érződik többnek az előző film újrafelhasználásánál, sőt, sokszor mintha visszalépés lenne. A látványvilág CGI technológiája apró részleteiben fejlődött, összképében mégis ugyanolyannak érezzük. Persze lehetetlen elvárás, hogy úgy essen le az állunk, mint 2009-ben.
Mégis, amit a film első fél órájában látunk Pandorából, azt már láttuk egyszer, azt az erdőt, az otthonfát, madártávlatból, illetve a flóra éjszakai fényeiben pompázva. Utána hiába visz minket a film a holdnak egy számunkra eddig ismeretlen részére, a tengeri szigetvilág változatosságban sokkal kevesebbet kínál a szemünknek. Pedig állítólag azért csúszott a film az eredeti 2014-re kitűzött premierhez képest ennyit, mert a víz alatti jelenetekhez a speciális effekteket több mint fél évtizedig kellett finomítaniuk Cameronéknak, mielőtt egyáltalán forgatni kezdhettek volna.
A látvány után következik a történet. Ahogy fentebb írtam, már az első rész története sem volt kiemelkedő eredetiségben, de legalább volt eleje, közepe és vége, jó tempóban adagolva az akciót.
A víz útjának a története alapjaiban véve dramaturgiailag szinte ugyanaz, mint az előző részé. Ezen kívül sokszor teljesen követhetetlen: az egész in medias res kezdődik másfél évtizeddel az első rész után, majd a kusza történetvezetés miatt úgy érezzük, mintha egy akció-kalandfilm és egy sci-fi természetfilm bizarr keverékét néznénk. A több mint három órás hossz is feleslegesen elnyújtottnak érződik, miközben a történet középszerűségéről próbálták a figyelmünket elterelni a film végén egy fontos(nak szánt) karakter halálával. Utóbbival is csak annyi a baj, hogy Jake és Neytiri lányának, Kirinek a kivételével az összes új karakter eléggé felejthető.
Ezek mellett még a grandiózusságot és az epikusságot is mintha csökkentették volna. Az előző részben láttuk, ahogy a na'vik a Pandora erdőiben lovagolnak, vadásznak, illetve a lebegő sziklák között repülnek, itt láthatjuk őket...úszni. Az előző részben lebombázzák az otthonfát és utána összecsap az RDA légi és földi hadserege a na'vik egyesített erőivel, itt lelőnek egy bálnát, majd a helybéli na'vi klán maroknyi harcosa megküzd egy hajón pár szuperkatonával és a bálnavadász legénységgel.
Teljesen olyan, mintha semmire nem vették volna a fáradtságot: a zene nagy része is az első filmből van, nem újrakomponálva, konkrétan ugyanaz, főleg a drámainak szánt jeleneteknél.
A "mély" na'vi filozófiát az élet körforgásáról is elmondják újra, lassan a századik alkalommal, míg a Pandorára visszatérő emberek indítéka is még közhelyesebb lett: állítólag haldoklik a Föld, de erről konkrétan két mondatnál több szó nem esik, NEM, a nagy ötlet, hogy az értékes ásvány helyett most már a még értékesebb bálnazsír kell az embereknek, mert az megállítja az öregedést. Most komolyan, néha úgy éreztem, hogy a forgatókönyvet egy tinédzser írta, nem az a James Cameron, aki az első két Terminator megírásáért felelt. Egyébként az, hogy a Föld már lakhatatlan és az emberiség a Pandorára akar költözni már csak azért is érdekes, mert a hold levegőjét az emberek nem tudják belélegezni, de igazából felesleges ezen fennakadni, mivel az egész fő konfliktus öt perc után leredukálódik a visszatérő rosszfiú bosszú-hadjáratára.
Mindezek tükrében bár szerény elvárásokkal ültem be megnézni a filmet, vegyes érzésekkel távoztam. Egy teljes értékű folytatás helyett amit kaptunk inkább a 2009-es, előző rész 1.5-ös verziója. Persze ennek lehet az az oka - ha hihetünk Cameronnak - hogy az eredeti Avatar 2-t a terjedelme miatt két filmre kellett bontani. Mindazonáltal ha volt rajongó, aki tizenhárom évet izgatottan várt erre a filmre, hát azt sajnálom, erre a filmre még az eredetileg tervezett öt évet is túlzás lett volna kivárni.