Te is lehetsz
szerző!
Az U.N.C.L.E. embere
2015. augusztus 20.
Jazz

Kedvenc angol filmrendezőnk, Guy Ritchie ismét egy újabb csemegével örvendeztetett meg minket, bár megint nem a londoni alvilág szereplői a központi szál, de ez természetesen semmit nem von le a film értékéből. Csakúgy mint a Sherlock Holmes esetében, itt is egy feldolgozásról van szó, és ennek megfelelően a film büdzséje is magas volt. Lássuk is, hogy mivel van dolgunk.
A hidegháború időszakában járunk, amikor is a két világhatalom fegyverkezési versenye zajlott. A film legelején megismerhetjük a három főszereplőnket, név szerint Napoleon Solo-t (Henry Cavill) a CIA ügynökét, Illja Kurjakin-t (Armie Hammer) a KGB ügynökét és Gaby Tellert (Alicia Vikander), Dr. Udo Teller, Hitler rakétatudósának a lányát. Indításnak Kelet-Berlinben találkozhatunk Solo-val, amint Gaby Teller nyomára bukkan, hogy kimenekítse innen és hogy meggyőzze arról, hogy segítsen a CIA-nek megtalálni az apját. Nem sokkal később felbukkan Kurjakin, aki a KGB szemszögéből szeretné megközelíteni a leányzót és majd felhasználni őt, és máris egy akciójelenetbe csöppenünk, csak úgy Guy Ritchie stílusban.
A film közel két órája alatt megismerhetjük, hogy főszereplőink miért is dolgoznak az ügynökségüknél, miért is tűnt el Dr. Teller a II. világháború után, egy leheletnyit betekinthetünk az 1960-as évek világába, és hogy mi is lenne az az U.N.C.L.E.
A történet szépen ívelt, az elején egy kis infó, egy kis akció, egy kis humor, majd felépül a cselekmény, jönnek a Ritchie-re jellemző "botlásból" vagy kínos szituációkból eredő humorbombák, egy-két nem annyira váratlan fordulat, majd a végkifejlet.
A szereplők castingja szerintem zseniális volt. Bár Henry Cavill-t eddig egyedül a Man of Steelben láttam, de nem csak ott, hanem itt is nagyon jól beleillett a képbe. Magas, sármos, stílusos, elegáns. Pont, amilyennek a karakterének kellett lennie. (Nem tudom a magyar szinkronja milyen volt, de a hangja is abszolút odaillő volt a szerephez.)
A film megnézése utánig nem igazán tudtam, hogy honnan volt ismerős Armie Hammer, de aztán beugrott, hogy a Lone Ranger-ben és a Social Networkben már találkoztam vele. Mint minden sztereotíp orosz a Hollywood-i produkciókban, itt is a karaktere morcos arcot vágott és furcsán beszélte az angolt, valamint nagyon erős volt. Sok humor volt köthető hozzá a filmben, leginkább a karakterét "lejárató", de annyira ez nem volt zavaró, mint most a leírásból tűnhet.
Nekem a legnagyobb meglepetés Alicia Vikander volt. A svéd hölgy az Ex Machinában megmutatta, hogy hogyan tud színészkedni, itt viszont hihetetlenül alacsony volt. Bár sehogy nem volt ez szóvá téve a filmben (legalább is nem rémlik), de ez mindenhol nagyon látszódott. Még egy trabant mellett is aprónak tűnik. A színészi játéka egyébként elment, semmi extra, a karaktert jól hozta.
A mellékszereplők is jók voltak, Hugh Grant meglepő módon hozott egy jó kis Hugh Grantet a filmbe, Jared Harris még mindig ronda, de élmény látni a filmvásznon, Elizabeth Debicki, mint főgonosz pedig olyan volt, mintha Szörnyellát a 101 kiskutyából kevertünk volna az A.I. - Mesterséges értelem egyik űrlényével.
A zenék találóak voltak, nem egy dallam volt olyan, ami előző Guy Ritchie filmekre emlékeztetett, mindegyik hallgatható a filmtől független is.
Összességében egy nagyon jó élmény volt számomra ez a film, az elvártaknak abszolút megfelelt részemről, bár én nem ismerem az eredeti sorozatot, de minden másban helytállt. Jót tesz a rendezőnek az, ha feldolgozásokat adnak a keze alá és magas büdzsét, mert így meg tudja mutatni a világnak, hogy hogyan kell sok pénzt jól kezelni, és felhasználni filmkészítésre. Azt pedig már tudjuk, hogy kis költségvetésből jót tud a kezei közül kiadni (összességében).
Érdekesség, hogy a moziban sokan a végszónál felálltak a teremben és kimentek, pedig érdemes megnézni a stáblista előtti kis képkockákat, ahol vicces leírások olvashatóak a főszereplőkről (némi angol nem árthat), illetve kiderül, hogy minek a rövidítése az U.N.C.L.E.
Zárszóként pedig egy megjegyzés: sose gondoltam volna, hogy valaha egy trabantos autós üldözést fogok végigizgulni a moziban.