Bohém rapszódia

Bohemian Rhapsody / Bohém rapszódia
2018. november 01.
Bzsu861
Bohém rapszódia

A 80-as évek fiataljai, rajongásig imádták a legendás Queen együttest, akik formabontó zenéjükkel, új színt vittek a rock életérzésbe. Élükön az énekes-zeneszerző, Freddie Mercury-val, aki tragikus körülmények között 1991-ben elhunyt, és azóta sem volt olyan fontos alakja a rocktörténelemnek, mint ő, valamint szellemi adománya, melyet az utókorra hagyott, és amit adni tudott a rajongóinak élces hangjával, és vagány stílusával.

A Bohém rapszódia egy különös, szabad fordítása a Queen slágerének, a Bohemian Rapsody-nak. Az az élmény, melyet az afrikai éhezőkért tartott, 1985-ös feledhetetlen Live Aid koncertjükön nyújtottak az ott megjelenteknek, még ma is téma a zenetörténetben. A Live Aid egy 1985. július 13-án megszervezett monumentális szuperkoncert, melynek célja az afrikai, valamint etiópiai éhezőknek való segítségnyújtás volt. Az akkori televíziós közvetítésnek hála, nemcsak a jelenlévők, hanem a tévé képernyők előtt figyelők közül is, több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ezzel az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye közé emelkedett.


Az énekesre, Mercury-ra még most is emlékeznek egykori rajongói, akik még ma sem feledték el a csodálatos orgánumú énekest. Freddie Mercury egy olyan indiai származású brit előadóművész és zenész, aki a Queen rockegyüttes egykori énekese, egyben dalszerzője is volt. Legfőbb szövegíróként jelentősen meg is határozta az együttes különleges, letisztult stílusát, és ami a legfontosabb tudnivaló még róla, hogy a legtöbb sikeres dalukat is ő maga írta. Az 1980-as évek közepén népszerűségük ellenére, úgy döntött, hogy szólókarrierbe kezd, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen elkészítették a komolyzenei stílusú különleges albumot Barcelona címmel.

A legendás énekest, nagyon gyakran azonosítják magával az együttessel, éreztetve azt, hogy annak ő volt a fő mozgatórugója, és nélküle a Queen nem örvendett volna ekkora népszerűségnek. Ami úgymond negatív erős karakterében, hogy ezzel többször háttérbe szorította az együttes többi, szintén tehetséges, de ennyire mégsem kimagasló tagját. Bizonyos vélemények szerint, ő volt az egyik legkarakteresebb hangú könnyűzenei énekes, valamint egy legendás frontember, és koncertzenész egyben. Annak ellenére, hogy a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik legsikeresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata is egyben. Onnantól kezdtek el felfigyelni mások is erre a szörnyen veszélyes, gyilkos kórra.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 6.9
Kritika értékelés 4.6
Kritika elolvasva 4 013