Őszinte leszek: amikor elkezdtek csordogálni az infomorzsák a filmről, s ahogy egyre több anyagot kaptunk belőle, úgy vártam egyre kevésbé. Az ugyanis még rendben van (rendben van? sajnos talán már igen), hogy nagy kerettörténetet nem vár az ember egy hasonszőrű alkotástól, de látva a trailereket, egész egyszerűen egy bugyuta mozira számítottam, amibe valahogy betuszkolták Liam Neesont húzónévnek és kapunk egy kis bimm-bummot, aztán jó napot kívánok.

Egyrészt igazam lett, másrészt viszont hatalmasat csalódtam. Neeson valóban csak a neve miatt került be, a filmbéli szerepe gyakorlatilag semmilyen jelentőséggel nem bír, ő a főnök, de nagyjából csak a film elején és végén tűnik fel pár percre, és ennyi. Sőt, még csak nem is a másik ismertebb (köszönjük True Blood) név lesz a középpontban, bár a plakátok ezt sugallják, nem Alexander Skarsgård lesz a főhős, nem bizony, hanem az ő renitens és viselkedési problémákkal küzdő öccse, Alex, akit nem más, mint a John Carterből ismertté vált Taylor Kitsch kelt életre. Ez tehát az alapfelállás, Alex, ellentétben bátyjával egy semmitérő, mihaszna fiatal, de a bátyó ráncba szedi és beszervezi a tengerészethez, ahol azonban nem bír magával és egy hadgyakorlat során -immáron nem előszörre- összeverekszik egy kollégájával, minek utána ez a küldetés egyben az utolsó is lesz számára: a tengerészet megválni kényszerül tőle. De valami történik...

A tudósok felfedeztek egy Földszerű bolygót, melyre egy hatalmas radarállomásról jeleket küldenek... ők sem hiszik, hogy küldetésük sikerrel jár, ám az idegenek veszik az adást és ellátogatnak a Földre, hatalmas hajóikkal becsapódnak az óceánba (igen, pont a gyakorlatozók közelében) és hamar az emberek tudomására hozzák, hogy szándékaik nem épp a legbékésebbek. Lelőjem a hatalmas meglepetést is? Ám legyen: Alexre és legénységére vár a feladat, hogy megmentsék a világot. Igen.

Hogy akkor tulajdonképpen miben is csalódtam oly hatalmasat? Az elvárásaimban. A Csatahajó ugyanis nem lett egy bugyuta maszlag: egyszerű, ámde egész normális keretre épül, amit minden mással egyetemben feledtet a LÁTVÁNY. Igen, nagybetűvel. Elég ha annyit mondok, hogy a Transformers mind a három részével elbújhat és azt hiszem ennyi elég is; tulajdonképp néha azon kaptam magam, hogy tátva maradt a szám. Nem, nem képletesen. A hangulat pedig... nos, legjobban talán úgy tudnám jellemezni, hogy hasonló élményt jelentett, mint az Armageddon -amit én felettébb szeretek, bármennyire is szégyenletes ez-. Igazi szórakozás, nagybetűs popcornmozi, belevaló látványorgia.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!