Nem tagadom, szeretem a tudományos-fantasztikus filmeket, így érdeklődéssel vártam a TV2-őn 2020. április 18-án bemutatott Csatahajó (Battleship)1. című alkotást, hiszen igencsak jó kritikákat (is) lehetett róla olvasni, ami miatt el kellett döntenem, melyiknek is higgyek. Kénytelen vagyok szinte percről percre elemezni a filmet, hogy megérthessék a legvégén kimondott véleményemet.
A film azzal kezdődik, 2005-ben felfedeztek (valahol a világűrben) egy olyan bolygót, amely alkalmas az értelmes lények kifejlődésére. Az ilyen bolygókat (tudományosan) exobolygóknak nevezik és 1992-ben fedezték fel az elsőt, azóta pedig a számuk mára sok ezerre emelkedett. Csakhogy 2005-ig e bolygók több tízezer fényévi távolságra voltak (vannak) a Földtől. Igaz, 2005-ben (amely évre hivatkozik a sztori) felfedezték a Tatooine névre keresztelt bolygót, csakhogy annak Földtől mért távolságát 47.000 fényévre becsülték, így nem képezhette a film tudományos alapját.

A felvételezést 2012-ben kezdték, és meglepetésre előtte egy sokkal közelebbi helyen, a Skorpió csillagképben ráleltek 3 exobolygóra, csakhogy még a fény is 22 évig utazik onnan, azaz választ csak majd egy emberöltőt követően kaphattak volna a csillagászok. Miután a film elkészült, októberben újabb szenzációt jelentettek be, a Naphoz legközelebb található csillag, azaz Alfa Centauri B (a távolság 4,37 fényév) az élet létrejöttét feltételező távolságban szintén találtak egy bolygót, csakhogy azt igencsak nehéz lenne exobolygónak nevezni, hiszen a mérések azt mutatták, a légköre (persze, ha van) túlontúl forró.

Hát igen! Igencsak hiányzik a film tudományos megalapozottsága, de maradjunk a történetnél. Az exobolygó felfedezését követő évben (azaz 2006-ban) óriási energiájú fényt (nem beszélnek róla, de a képek alapján arra lehet következtetni, radar- vagy lézernyalábot) bocsátottak ki a bolygó irányába. Már-már elfeledkeztek a történetről, amikor (hat évvel később) ismeretlen repülő tárgyak (csataalakzatban) tűntek fel a radarok képernyőin. Mivel tényként tálalják, hogy a világűrt pásztázó radar kimutatja közeledésüket, ebből – a paraszti logika alapján – csak arra lehet következtetni: a fénysebességtől jóval lassabban érkeztek a Földre. Hogy is van akkor? Hol lehet a világűrben a bolygójuk? Lenne még egy pár kérdés, de most ne menjünk a részletekbe!
A lényeg: valahonnan és valahogyan a Földre, mégpedig négy űrhajó leszállt a Csendes-óceán mélyére, egy pedig lezuhant Hon Kong városára. Jött a cseles fordulat, mert amíg a világűrben voltak, csak radarokkal lehetett az űrhajókat kimutatni, de miután vízbe kerültek, nem lettek láthatók semmiféle lokátoron, egyedül az emberek szeme észlelte e tárgyakat (ezek szerint a fényt, ami szintén elektromágnese hullám, a fejlett technológiájuk képtelen volt elnyelni).

Hon Kongban, sőt az egész világon több mint 25.000 ember halt meg a lezuhant űrhajó miatt, gyorsan meg is állapították, az kommunikációs repülő szerkezet volt (habár teljesen ismeretlen volt a technológia). Számomra teljesen érthetetlen volt, miért is akart leszállni, hiszen zavartalanul kommunikálni egyedül Föld körüli pályáról lehetett volna, de hogy még bosszantóbb legyen, a tudja fene hány milliárd kilométer távolságról ideérkező szerkezet, képes volt összeütközni egy nyavalyás kis műholddal, aminek következtében fogja magát és lezuhan. Meg kell dicsérni a kínai tudósokat is, hiszen azonnal meg tudták állapítani az ismereten technológiával előállított valamiról, olyan anyagból készült, amelynek alkotóelemei közül csak a laurencium található a Földön. Azaz mégsem (de ezt már én állítom), hiszen ennek a mesterségesen előállított elemnek az egyik létező izotópja 222, míg a másik 127 másodperc alatt feleződik meg (ha már radioaktív), vagyis pár perc alatt eltűnik, mintha sosem létezett volna.
Meg kell még említeni az idegenek igencsak humánus voltát, hiszen a több tízezer áldozatot követelő beavatkozásuk alatt megesett a szívük egy gyermeken (képesek voltak „röntgenszemük” segítségével észlelni az élőlények felépítését és gondolatait is). Még az is megtörtént, hogy a bajbajutott és megsérült egyik egyedüket kimentették az emberek kezei közül, azonban érthetetlen, miért hagyták magára azt a társukat, akit emiatt egy ágyúval ripityára lőttek (biztosan úgy értékelték, megérdemli, mert még csak megsebesülni sem volt képes).

Úgy hiszem, az idegenek fejlett technológiája is megér egy misét, hiába volt röntgenszemük, hiába tudtak gondolatokat olvasni, sőt azokkal elpusztítani tárgyakat és élőlényeket is, na meg áthatolhatatlan energiamezővel védeni a térséget, ahová leszálltak, támadófegyvereik valahogyan nem illettek be a képbe. Tudja fene hány – valószínűen – elektromágneses indítószerkezet volt minden UFO-n, de nem elektromágneses impulzusokat, nem távirányítható rakétákat vagy más lövedékeket voltak képesek kilőni, hanem csak „klasszikus bombákat”, de azokat sem a legrövidebb távolságra, hanem szinte függőlegesen felfelé, hogy azok merőlegesen essenek rá a kiszemelt célpontra.

Nem akarom az olvasót untatni a gyíkokkal meg a szemükkel, meg azzal sem, hogyan alakulhatott ki földi értelemben vett élet egy bolygón, ahol főleg olyan elemek találhatók amelyek nincsenek a Földön, így most már csak a címadó szerkezettel foglalkozom, azaz USS Missouri (BB 63)4. hadihajóval. Ez a csatahajó a II. világháborúban, később a koreai konfliktusban, majd felújítása után az Öböl-háborúban szolgált, így került végül múzeumhajóként Hawaiba. Most nem lényeges, egy múzeumhajó mennyire hadra fogható, van-e annak valós alapja, hogy a veteránok (azaz a valamikori teljes legénység) egyazon pillanatban ott legyenek harcra készen rajta, amikor szükség mutatkozik rájuk, maradok csak annak gyorsaságánál. Egy ilyen böhöm nagy létesítmény nem hiszem, hogy egy-két perc alatt képes nagy sebesség mellett 90 fokos fordulatra, majd a már előzőleg 90 fokra elfordított ágyúival szétlőni egy ismeretlen eredetű vízen levő űrrepülőt. Igaz, a hadicsel sem kutya, el kell fordítani az ágyúk csöveit, így elaltatva az ellenfelet elfordítjuk a hajót, majd kihasználva mindezt, azonnal lövünk. Mindez semmi más, mint az ellenség és műszaki felkészültségének lebecsülése (azaz mission impossibile, azaz durván: mese hülyegyerekeknek).

Összefoglalva, ez a film egy bugyuta forgatókönyv alapján készült teljesen tudománytalan alkotás, aminek értéke a keletnémet Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai filmsorozattal vetekszik (meglehet, sok mindenben alul is múlja)! Felvetődik a kérdés, mit keresett itt egy pár perces szerepben Liam Neeson, aki Oskar Schindler szerepében a Schindler listája filmben bemutatta, mire képes. A válasz nagyon egyszerű: pénzt, sok pénzt! A film vége – szerintem – még inkább alulmúlja az egésznek az értékét, ugyanis, megteremtették a lehetőséget az egész borzadály folytatására. Hál’Istennek, akkora bukás lett, hogy még csak nem is gondoltak erre!

Balla Lajos

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csatahajó_(film)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Exobolygó
https://hu.wikipedia.org/wiki/USS_Missouri_(BB_63)

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!