Dolor y Gloria

Dolor y gloria / Dolor y Gloria
2019. szeptember 12.
Bzsu861

A Dolor y Gloria, egy filmrendező gondolatairól, élete során meghozott jó, valamint rossz döntéseinek soráról szóló, spanyol filmdráma, melyben a felettébb híres rendezőikon, Pedro Almodóvar fontos, és életünket befolyásoló tényezőket tár fel előttünk. Almodóvar a legtöbb klasszikus, és a későbbiekben kasszasikerré vált alkotásaira jellemző, hogy mind újszerűek, felkavaróak, és a megszokottól eltérő rendezői módszerével, eddig még soha nem okozott csalódást rajongói számára. A Dolor y Gloria címszerepében a szintén híres, a még ma is gyönyörű, évek óta a színészi pályán lévő színésznő, Penelopé Cruz látható, akinek számos olyan szerepe volt az elmúlt évek során, melyekre még ma is jó emlékeszünk, hiszen alakításai mindig kitűnőek voltak.

Ha belegondolunk, tőle távol áll, a klisés, mesterkélt, vagy éppen ripacsos színészi játék. Almodóvár pedig egy olyan rendezőikon, akire méltán felnézhet a filmes szakma, hiszen ő az egyik kiválósága annak. Egy kis bibliográfia Almodóvarról: A rendező legelső filmjét, még 1980-ban forgatta, mely zajos botrányhoz vezetett. Ezt követően, 1984-ben elkészült a nemzetközi sikerre szert tevő, Áldott mélységek című alkotás, majd 1986-ban a sármos színész, Antonio Banderas főszereplésével, megalkotta a Matadort, ezt pedig 1988-ban az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című, klasszikus követett.

Az ezredforduló környékén, már olyan a kritikusok, és a filmrajongók által egyaránt elismert produkciókkal, örvendeztette meg a mozinézők akkor már széles közönségét, mint a több díjat is elnyert Mindent anyámról,a Beszélj hozzá!, a Rossz nevelés, valamint a Visszatérés. Almodóvar eddigi karrierje során, kétszer kapott Oscar-díjat. Először a legjobb idegen nyelvű film, később pedig a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában. Legújabb alkotásában, a Dolor y Gloriában, egy filmrendező, jól felépített világa, egycsapásra összeomlik, amint a főszereplő végiggondolja élete során elkövetett baklövéseit, melyek hatással vannak jelenére is.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Kritika elolvasva 841