Többször előfordult már, hogy egy filmnél bajban voltam, mert annak középszerű mivolta miatt csupán pár mondatban tudtam összefoglalni a gondolataimat. Az Egy humorista élete ezzel ellentétben azért volt egy kihívás, mert egyfelől az északi mentalitással nem feltétlenül könnyű azonosulni, másfelől ez a film egy adaptáció, a Svédországban sikeres könyvet pedig nem olvastam. A legnagyobb probléma azonban, hogy spoilerek nélkül nem lehet a film hibáit rendesen bemutatni. De haladjunk sorjában.

Az már önmagában egy jó kérdés, hogy a film életszerűtlennek ható jeleneteinek mi a valódi oka: rossz rendezés, az érdemi dramaturgiát mellőző forgatókönyv, vagy csupán nekünk tűnik szokatlannak, de a svédeknél ez normális? A főszereplő, Juha reakciója a vele és körülötte történő dolgokra legtöbbször csak rosszul megrendezettnek hat; nekünk leginkább az a gondolatunk támad, hogy "ha ez velem történne, én biztos nem így viselkednék". Önmagában nem ezzel lenne a probléma, hiszen a főszereplővel a Valanban sem lehetett teljesen azonosulni, itt viszont Juha felnőttkori nyámnyilasága és inkonzisztens, összefüggéstelen érzelemhullámai egyszerűen idegesítőek. És legyünk őszinték, valószínűleg nem ilyen a svéd átlagember, akit Juha személyesítene meg, mikor nem a színpadon van, ez csak egy rosszul felépített karakter.

Egy rosszul felépített karakter egy rosszul megírt forgatókönyv mellett. A könyv tudomásom szerint mélyen belemegy a főszereplő tépelődésének és belső vívódásainak forrásába, de itt az alig másfél órás időtartam alatt minden csak felületesen van érintve. A problémás családi háttér gyerekkorban, a barátok, akikkel ciki mások előtt mutatkozni, a főszereplő és húgának kapcsolata, a múlt démonai, a tudatos elhatárolódás a közösségtől, ezek mind "csak úgy vannak" ebben a filmben, összefolynak, a végén egy már-már követhetetlen masszává olvadva.

Ahhoz, hogy ezt rendesen el tudjam magyarázni, röviden össze kell foglalnom a filmet. Juha egy középkorú humorista, szakmájának igazából alig van jelentősége, a film címe lehetne akár "Egy szakács élete" is. Egy eldugott svéd kisvárosban nőtt fel, ahol az iskolai hierarchiában tinédzserként megrekedt a periféria és a dominancia között. Nem volt kiközösítve, de az osztály meghatározó egyedei alá volt rendelve. Egy nap felbukkan régi osztálytársa egyik előadása után, ami valamiféle sokként hat rá, ezt követően pedig megpróbálja felvenni a kapcsolatot gyerekkori lánybarátjával. Ez a szál azonban körülbelül félúton egyik pillanatról a másikra elfelejtődik, a fókusz egy másik gyerekkori barátra kerül át, Thomasra, akit az osztályban mindenki terrorizált, egészen addig amíg öngyilkos nem lett. És nagyjából ez a film dióhéjban.

Mondanom sem kell a film felépítése olyan, mintha a forgatókönyvíró se tudta volna, hova és hogyan vezesse a történetet a filmben. Igazából épkézláb szinopszist sem lehet ebből a filmből rekonstruálni. Az egészet pedig csak tovább csorbítja, hogy a rendező Thomas öngyilkosságát sablonos rendezői megoldásokkal próbálta minél tragikusabbá tenni, hátha az érzelmileg befolyásolhatóbb nézőknek eltereli a figyelmét arról, hogy a filmnek igazából nincsen rendes befejezése.

Szó szerint az egyetlen érdeme a filmnek az, hogy az őszinte gyermeki gonoszságot hitelesen mutatja be, nem eltúlozva, de nem is a végletekig felhígítva, mint a blőd amerikai tucatfilmek. Ezek után érdemes-e megnézni az Egy humorista életét? Nem igazán. Én legalábbis nem tudnám őszintén ajánlani senkinek sem, se magyar filmkedvelőnek, se svédnek.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!