Elemlámpás ragyogás - Álom doktor kritika

Doctor Sleep / Álom doktor
2019. november 07.
YoukasGarush
Álom doktor

Mike Flanagan forró talajra lépett, mikor úgy döntött elkészíti ezt a filmet. Ennek megfelelően úgy gondolom ezen merész vállalkozás megérdemel egy kendőzetlen elbírálást. Nem lesz fejtegetés arról, hogy a rendező mennyire megbízható iparos, nem emeljük piedesztára Kubrick Ragyogását, hogy a magaslatból lecsodálkozva szemléljük az Álom doktort, nem húzódunk be az oly divatos „tudni kell helyén kezelni a filmet” frázis mögé és Ewan McGregor játéka sem fog a film esetleges gyengeségeit menteni hivatott fókuszpontként funkcionálni. Beszéljünk magáról a filmről.

Főhősünk Danny magányosan éli önpusztító mindennapjait, az átélt borzalmak okozta trauma és kéretlen képességének keresztje alatt. Így érkezik meg a kisvárosba, ahol egy idősek otthona gondnokaként lel ideiglenes nyugalomra és lelkén könnyítve arra használja ragyogását, hogy az elmúlás előtt átsegítse a haldoklókat végső útjukon. Igen, ragyogását…itt ugyanis a ragyogás, egy kvázi szuperképességként van kezelve. Ezzel párhuzamosan megismerünk Abra, a szintén ragyogással megáldott kislány történetszálát is, aki ugyanúgy küzd képességének megértésével és kezelésével, ahogyan azt Danny is átélte gyerekként. Ennek kapcsán rá is írhatunk 2 plusz pontot a film számlájára, ugyanis egyrészt nem egy Danny-lenyomatot kapunk Abra karakterében, másrészt meglepően ügyesen van kezelve a kettejük viszonya és a szálak egymásba forrása. Ráadásul Abra sem a tipikus, mára már klisévé vált leleményes gyerek, aki talpraesettségével és konok tenni akarásával megmenti a napot.


Viszont, és e mellett nem lehet elmenni, a film egyik nagy gyengesége is Abra karakteréhez kapcsolódik. A konfliktust ugyanis az képezi, hogy adott egy titokzatosnak szánt szekta, akik a hosszú és egészséges élet kedvéért vadásznak a ragyogással bíró emberekre, hogy azokból kiszívják az ominózus képességet biztosító energiát. Így kerül látóterükbe Abra is, aki rendkívül erős ragyogónak számít, és a csapat ki van éhezve, mert a legtöbb ragyogóban kevés a ragyogás, ahhoz hogy mindenkinek jusson. Vagy…valami ilyesmi. Ez azon túlmenően is problémás, hogy bár misztikusnak és rejtélyesnek van szánva, a filmben leginkább esetlenül földhözragadtnak hat. A fő sarokpontja mégis az ennek a szektának, hogy szinte semmit nem tudunk róluk. Ők a gonoszok. Ránézésre leginkább egy hippikből összeverbuvált vándor gipsyzenekarra hasonlítanak, akik esténként jókat dalolásznak a tábortűz melegében. Lehet, hogy ez papíron sejtelmes, és hátborzongatóan ezoterikus, de a filmvásznon, Flanagan tolmácsolásában leginkább meseszerű és suta. A szekta vezérét, Rose-t alakító Rebecca Ferguson egyébként remekül játszik, és megpróbálja kihozni a karakteréből azt a keveset, amit beleszuszakoltak az írók, de hogy mennyire nehéz dolga van, azt egy vele készült interjú is jól mutatja, melyben annyit tudott elmondani Rose-ról, hogy meglehet akár 700 éves is, mivel régmúlt századokról beszél, és azért szereti a kalapját, mert a szívéhez nőtt.

Ami viszont dicséretet érdemel az a film technikai megvalósítása. Az első képkockáktól érződik, hogy Flanagan mélyen tiszteli Kubrick klasszikusát. A színek, a zene, a képi világ, a hangulat, mind ismerősek, de mégsem ugyan azok. Oké, most hazudtunk. Valóban igaz, hogy a játékidő első harmadában ez jól van kezelve, azonban abban a bizonyos utolsó harmadban, a már jól ismert dallam hátborzongató akkordjainak felcsendülésétől kezdve, lépésről lépésre érződik, hogy elszaladtak a lovak. No, de nem szeretnénk semmit lelőni. Egészen biztosan lesz, akinek ez szívet melengetően nosztalgikus élményt fog nyújtani. Nem úgy a kádban tespedő nyanya, aki már-már bántóan sokszor cameozik, látszólag minden különösebb ok nélkül.

Szintén fontos megemlíteni, hogy bár van az Álom doktornak egy működőképes saját nyelve és hangulata, aki horrort vár, menthetetlenül csalódni fog, és nem azért mert nem ijesztő. Sokkal inkább azért, mert a horror, mint olyan, csak nyomokban fellelhető adalék. A nagy egészet tekintve ez sokkal inkább egy misztikusnak szánt, horror elemekkel kacérkodó mese. Nem szorongató, nem klausztrofób, nem feszült, nem felkavaró és végképp nem félelmetes. Akadnak ugyan feszültebb pillanatok, ezeket rendre követi egy-egy megnyugtatóra szabott jelenetsor és ez a recept a két és fél órás játékidővel párosítva bizony ásítós pillanatokat is képes szülni.

Mind ennek hallatán okkal merülhet fel bennetek, hogy rossz film lett az Álom doktor. Nos a helyzet, Flanagan vállalkozásához hasonlóan, nem ilyen egyszerű. Egy kifejezetten igényes és sok szempontból ambiciózus alkotásról beszélünk, melynek legnagyobb problémája és legnagyobb erénye is valahol ugyanabban leledzik. Egy önállóan működni akaró és valójában működni képes film lett az Álom doktor, ami nem elégszik meg a Kubrick művének hátszelén való vitorlázással, és képes kilépni annak óhatatlanul felsínylő árnyékából. Ugyanakkor kérdéses, hogy az említett árnyék megléte nélkül, mennyire tudna mégis önállóan működni és mennyire érdekelne ez minket, nézőket?

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 7.4
Kritika értékelés 9.4
Kritika elolvasva 414