Felettünk a föld

Another Earth / Felettünk a föld
2012. január 25.
Felettünk a föld

Nehéz feladat véleményezni valamit, ami alapvetően egy jó ötletre épül, sok kivetnivalót nem találni benne, mégis... mégis valahogy...kevés. Nos az Another Earth pontosan ilyen.

Egy közel sem szokványos nap záróakkordjaként a fiatal lány, Rhoda (Brit Marling) korai egyetemi felvételét megünnepelve hazafelé autózik. Épp ezen a napon azonban egy mágikus égitest jelenik meg az égen, s az autóban szóló rádióban is erről megy a csevegés: a lány pedig mámorosan a ünnepléstől elkalandozik és a fénylő kék pontot tanulmányozza az út helyett.

A tragédia pedig lesben várja az alkalmat: autójával egy szabályosan várakozó kocsiba rohan, a balesetben pedig odavész majd egy teljes család: kisgyermek és feleség az azonnali szörnyethalás ölelő karjaiban talál vigaszt, az apa, John (William Mapother) azonban túléli, bár kómába kerül.

A fiatalkorú lány pedig megbűnhődik tettéért, leüli a kiszabott büntetést, majd hazatér. A jog azonban nem képes orvosolni mindent: míg a törvényi kötelességeket könnyű leróni, addig a lélek kegyetlenül hajt a megbocsátásért való hajszában.


A lány tehát takarítónak áll és szép lassan az összetört férj és apa mindennapos társává válik. Míg a férfi élete szép lassan visszatér a normális kerékvágásba, addig a lány egyre inkább kétségbeesik: el kellene mondani, hogy valójában ő ölte meg azokat, akiket valaha a legjobban szeretett, de ez nem ilyen egyszerű. Sokkal inkább azt kell eldönteni, hogy vállalható-e a kockázat, hogy az összetört élet kínkeservvel összeragasztott mását újra szétszaggassa valaki, csupán a mélyen nem is remélt megbocsátás kedvéért.

Another Earth. Bizonyára meglepő lehet, hogy a címszereplőt nem emlegettem; hogy nem tárgyaltuk ki a titokzatos bolygót; kedves olvasóim, nem véletlenül. Ugyanis túlzott jelentőséggel nem bír a történetben. Bár szerepet kap a lezárásban és az átvezető képsoroknál, senki ne essen csapdába: itt bizony egy vérbeli drámával állunk szemben.

Ami persze nem lenne baj, sőt. Sőt, azt sem mondhatom, hogy a film valahol vakvágányra futott; nem is unalmas, hisz a sztori éppen elég, a karakterek jók, a színészek hitelesek, a párbeszédek passzolnak. Valahogy mégis, megmagyarázhatatlanul... az Another Earth... egyszerűen kevés.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 9
Kritika értékelés 7.9
Kritika elolvasva 133 192