First Man

First Man / First Man
2018. október 18.
Bzsu861
First Man

A legendás amerikai űrhajós, Neil Armstrong életének egy szakaszát vitte filmre, Damien Chazelle rendező, aki ezzel korszakalkotó, életrajzi filmet alkotott. A forgatókönyvet James R. Hansen, Nicole Perlman, valamint Josh Singer írta. Az 1961 és 1969 közötti időszakot felölelő film, különleges módon tárja fel a nézők előtt ezt a rövid szakaszt, arról az emberről, aki elsőként járt a Holdon.

Ez az amerikai történelem, mi több az egész világtörténelem, egy alapvető pillére, mely befolyásolta mindenki életét, és az egész űrkutatásban, valamint űrutazásban korszakalkotónak számított. A történet bemutatja, hogy hogyan is lett az egyszerű ember, Neil Armstrong az egyik legfontosabb történelmi személy, azaz az első ember, aki a Holdra lépett. A film azt is szemlélteti a nézők számára, hogy Armstrong mekkora áldozatokat hozott azért, hogy a nemzet, és ő maga is részt vegyen a 60-as évek Amerikájában egy űrutazás szempontjából kockázatos, és egy rendkívül veszélyes küldetésben, mely milliók életére volt hatással mind az USA-ban, mind pedig az egész világon, hiszen ez teljesen átírta a történelmünket.


Az amerikai és a magyar diákok a mai napig tanulnak Armstrongról, és az általa végrehajtott űrutazásáról, melynek a célállomása, maga a Hold volt, és annak ellenére, hogy ezt a könyvek nem tanítják, nem volt teljesen zökkenő, valamint kockázatmentes az utazása. Az amerikai életrajzi drámát a UIP-Duna Film forgalmazza, és idén októberben kerül a magyar mozikba. Aki kíváncsi erre a űrkalandra, az feltétlenül tekintse meg a filmet, és nézzen bele a fiatal Armstrong életének egy rövid szakaszába, illetve tudjon meg olyan dolgokat is, melyeket eddig még nem is sejtett.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Kritika elolvasva 3 044