Hang nélkül 2018. A némaság krédója.

A Quiet Place / Hang nélkül
2018. május 03.
perry
 
Hang nélkül

A Hang nélkül 2018-ban bemutatott amerikai horrorfilm, melyet John Krasinski rendezett, aki a feleségével, Emily Blunttal a főszerepet is alakítja. A forgatókönyvet Krasinski, Bryan Woods és Scott Beck írta Woods és Beck története alapján.
Bár a horror filmek jellemzői a misztikus és időn kívüli lények megjelenése, démonok alvilági vagy túlvilági lények megjelenése a fenn említett film kissé eltér a szokásos sablonoktól.
Sokkal inkább a tudományos fantasztikum honába lép át és ezzel szét is feszíti a horror kereteit. Hiszen mi "ép" emberek nem tudjuk milyen lehet a vakok vagy a siketek világa ha az már a születéstől létezik egy ember életében. Azt, hogy nem tudunk színekről semmit és csak a homály és a foltok világában élünk vagy mint a jelen esetben a hangok hiánya. Ahol megszűnik a hang varázsa a tűz roppanása vagy az önfeledt kacagás öröme. Egy játék repülő zümmögése. Mindez a halált hozza magával.
Tudom, ez a film nem egy művészfilm és nem is akar annak látszani talán nem fog a horror klasszikusai közé bekerülni. Ellenben mélységesen emberi ezen a műfajon belül és megmondhatom kívül is.


Hiszen annyira mély csendek uralják a képeket, hogy a dolby sztereóhoz szokott füleink ahol az akciófilmek hangjai tobzódnak , vagy akár egy fájdalmasan szép Nino Rota dallam varázsol el csak néma csendet hallunk.
Meztelen talpak járják az elnéptelenedett USA vadonját, a várost szükségleti cikkek beszerzésre. A hangulat H. G. Wells-i és lassan mi nézők is szinte alig akarunk lélegeztet venni nehogy ránk rontson egy elien.
Amitől még torok szorítóbb a film , hogy családról beszélhetünk akik jelbeszéddel kommunikálnak. Már a film elején tapasztalhatjuk , hogy ebben a világban nincs helye a hangnak legyen az egy játék mert az, az életbe kerülhet, persze magyarázzad meg ezt egy 4-5 éves kissrácnak.
Csak ülünk és nézzük a filmet a némaság filmjét szinte beszippant az atmoszféra. Itt nincs humor nevetés és happy csak a nyomasztó csend.
Persze, amitől igazán felfénylik a mozi az a színészek játéka akik megfosztottak az egyik legősíbb színészi eszköztől: a hangtól. Szinte már pantomimbe illő alakításokat láthatunk és a helyzet az, hogy ebben a családban minden színész -ide sorolom a gyermekszereplőket is- mind mély és a horrortól szokatlan katartikus alakítást nyújtanak.

Csend, feszültség, dráma ennyi a film titka.
Emily Blunt már számtalan filmben bizonyította azt, hogy nem csak egy színésznőcske az álomgyárból. Amit kevesen tudnak róla kitűnő szinpadi szerepeket is tudhat a "háta mögött". Párja és férje a valós életben. John Krasinski tű pontosan adagolja rendezésében a csend dinamikáját és azokat a pillanatokat mikor hangokat hallunk melyre a néző is szívdobogással reagál, hiszen az akár a halált is jelentheti.
Van ebben a filmben mint már írtam nyomasztó némaság, nagyszerű szerepformálások és kérdem én mi is kell még egy jó mozihoz?
A Quiet place után elkészült az új avagy a második rész is de talán arról máskor....

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Kritika értékelés 8
Kritika elolvasva 51