Húzós éjszaka az El Royalban

Bad Times at the El Royale / Húzós éjszaka az El Royalban
2018. október 11.
Bzsu861
 
Húzós éjszaka az El Royalban

A Húzós éjszaka az El Royalban, eredeti címén: Bad Times at the El Royale, című amerikai horror, egy a 60-as évekbeli Kaliforniában, a Tahoe tónál egy romos, elrobbant hotelban játszódó félelmetes, misztikus történet, melyet a rendező a sci-fi elemivel ötvözött. A filmet képernyőre álmodta, Drew Goddard, forgatókönyvét pedig szintén ő alkotta meg, mely több mint kiválóra sikerült. Mi lehetne jobb helyszín egy horrorfilm számára, mint egy elhagyatott, lerobbant hotel, ami már önmagában és félelmet gerjeszt a nézőkben?

A műfaj rajongói mindeközben élvezhetik a Tahoe tó nyújtotta szépséget, is és Kalifornia látképében is gyönyörködhetnek. A főbb szerepekben a mára szinte elfeledett egykori ikon Jeff Bridges, az ifjú titán Chris Hemsworth, Cailee Spaeny, valamint Cynthia Erivo láthatóak. A karakterábrázolás kiváló, ahogy a rendezés, valamint a forgatókönyv is. Kitűnően szemléltei az USA egyik legszebb államának, Kaliforniának a 60-as évekbeli hangulatvilágát, valamint következtetést vonhatunk le abból az ellentétéből, mely a táj szépsége, valamint a hotel lepusztult állapota között élesen észlelhető.


Az amerikai gyártású horrorfilmet, a Fórum Hungary forgalmazza, és idén október elején kerül a magyar mozikba. Aki kíváncsi, a rég látott és mostani színészek profi munkájára, és kitűnő együttműködésére, és a színes, valamint a sötét képek váltakozására, ami köszönhető a rendezőnek, Drew Goddardnak, az feltétlenül váltson jegyet idén október elején a Húzós éjszaka az El Royaleban című alkotásra, mely hűen tükrözi a szereplők érzelmi világát, valamint az akkori Kaliforniát is egyben. Mindazok, akik szeretik ezen műfajt, és az ellentétek éles ábrázolását egy filmen belül, azoknak feltétlenül ajánlom figyelmébe a Bad Times at the El Royale című horrort.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 4
Kritika értékelés 4
Kritika elolvasva 3 708