Az öregség hullámokban érkezik: van egy állandó folyamat, de közben vannak megugrások, amikor egy betegség vagy egy esemény egyszerre jókora adag életerőt szív ki az emberből, és az idő minden ilyen kíméletlen rohama után egy kicsit üresebbek, motiválatlanabbak, törékenyebbek leszünk. A kudarc öregít. És még jobban öregít a visszavonulás, a kudarctól való félelem.

Megfakult a régi nagy nyomozások dicsfénye. Az öreg detektív lelkében lassan összekeveredik, mi történt valójában, és mi volt az, amit az eseményekhez és a nagy Sherlock Holmes alakjához az egykori jó barát fantáziája tett hozzá. Szenved attól, hogy már képtelen felnőni a saját egykori alakjához, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, mi is lehetett karrierje utolsó nagy tévedése.

A Mr. Holmes nagyszerű film, ami figyelmet és elmélyedést igényel, cserébe viszont mindnyájunk számára hasznos és felemelő dolgokra tanít. De félreviszem az olvasót, mert ez a tanítás nem valamiféle száraz, szigorú és mesterkélt folyamat. Nem, inkább csendes, néhol gunyorosan mosolygó alkotás ez a film, ami a nagy emberi veszteségeket a régi dicsfény felvillanásaival megspékelve mutatja meg, és közben még azt is megoldja, hogy ez az egész folyamat élvezetes és izgalmas legyen. Hiszen van itt visszafogott szépségű angol táj, apafigurára szomjazó okos kisfiú, egy rejtélyes régi eset felidézése, no meg egy különös utazás a háborút épp elveszített Japánba.

Akad itt nyomozás, múltidézés, konfliktus bőven, és végül szinte beleszédülünk, mennyi mindent kell legyőznie az öreg detektívnek, hogy végül, 30 év késéssel, megoldja a legfontosabb ügyét.

Imádom kritizálni a dolgokat, de van, amit képtelen vagyok: Ian McKellen tökéletesen játssza a sokszor már szenilitásba hajló Holmest, akinek elsötétülő világát a szomorúság, a bizonytalanság és a bűntudat uralja, miközben fel-felbukkan még a briliáns elemző elme és a bölcs vén róka gunyoros derűje - és a többiek is nagyszerű alakítást nyújtanak.

Kegyetlen dolog nem hagyni meghalni egy legendát ereje teljében. Zseniális gaztett megmutatni azt a mesterdetektívet, aki nem emlékszik a megoldott ügyek jelentős részére, és már nem Moriarty professzorral viaskodik a Reichenbach-vízesés feletti szirten, hanem az ágyból való kikecmergéssel. És micsoda kihívás, micsoda izgalmas és félelmetes feladat belepillantani egy legenda öregségébe! Ahogy persze próbatétel ez a néző számára is. A leggyengébbek nyilvánvalóan ott hullanak ki, hogy egyáltalán meg sem nézik. Mert kit érdekel, ha nincs pisztoly, nincs dinamikus rohanás, és fölényes, virtuóz zsenialitás? Kit érdekel Amerika Kapitány izmok nélkül?

Pedig mind gyengén vívjuk meg a legnagyobb csatáinkat. Mind megismerjük egy napon az élet legegyszerűbb, legnagyobb titkait. Csak az nem mindegy, hogy mikor, hogy megoldjuk-e a legfontosabb esetünket, mielőtt az égi Scotland Yard végleg elvenné tőlünk az ügyet. De a film tanúsága szerint még a legokosabb, legbonyolultabb emberek is rájönnek egyszer az igazságra, ha elég soká élnek...

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!