Nagyi Projekt

Granny Project / Nagyi Projekt
2018. november 01.
perry
 Nagyi Projekt

Furcsa szerkezet az idő. Múlik és vele múlik az emberi lét generációk jönnek és mennek. Társadalmi viharok dúlnak és mikor már másképpen nem tudnak az emberek igazságot tenni egymáson akkor előveszik a világháborút. Az újkori történelemben a II. Világháborúnál tartunk.
Természetesen azóta három generáció él még: azok akik részesei voltak -ők egyre kevesebben-. A mai fialakok szülei akik mint másodgenerációs háborús vagy holokauszt generáció élnek a napjainkban és a mai fiatalok.

A Nagyi Projekt /Granny Project. 2017. ezért is izgalmas hiszen a legfrissebb "szem" látja a múltat, történelmet, arról nem is beszélve miért lennének annyira drámaiak a fiatalok látásmódjai? Hiszen egyre távolabbra kerülnek a történéstől, a maguk játékos ifjonti módján "háborúsdinak" veszik a történelmet ki gestapós ki zsidó holokauszt áldozatot játszik mintegy történelmi videójáték jelenítődig meg a filmen ahol a fegyver a
mikrofonpuska és nevetve lövik egymást halomra.
Egy dologban megállapodhatunk a film nézése közben mindannyian kedvelik a nagyikat legyen az német a fasizmusban akkor hittel élő táncos vagy az angol idős nagyi aki a maga világában hősnek számított kódfejtő kém tevékenységért. Ugyanakkor nagykövet szülők miatt találkozhatott Hitlerrel miképpen hatott rá a találkozás, olyan ez mint a velünk élő személyes történelem. Ítéljük el, hogy kedvelést váltott ki belőle? Akinek viszont együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy az általa megfejtett levél miatt ellenséges repülőket ( luftwaffe ) lőttek le.


A diadalt csak az árnyékolja be ezen a repülőgépeken német családtagok anyák és gyermekek utaztak. Látjuk , hogy még ennyi év után is mély fájdalmat okoz ez számára .
A német nagymama mesél a nemzetiszocializmus iránti rajongásáról. Számomra mégis a holokausztot átélő nagymama vallomása volt igazán megrázó, hiszen talán ez az ami érzelmileg a legközelebbi és bepillanthatunk az ő személyes soah világába.. Mikor csendes nyugalommal beszél a csendőrök által összeterelt zsidók "hajtásáról" és arról mikor szökni próbáltak egy 6-7 éves gyermek kiabálása buktatta le őket : szöknek, szöknek!!! Majd az unoka kérdése:
"- Mit kérdeztél?
- Hogy készen állsz-e a bosszúra?"
A válasz pedig csak egy fájdalmas mosoly.

Angol kém, egy náci németországi táncosnő és egy magyar kommunista holokauszttúlélő – felelevenítik élményeiket, virtuális utazás a huszadik század történelmébe. Révész Bálint a "projektgazda" friss szemléletű néha játékos néha ironikus képi látásmódja tárul elénk a dokumentumfilm a drámai pillanatokat sem nélkülözi.
Számomra az a mélyen intim unoka nagyi kapcsolat volt megható a búsan nevetősen érzelmes filmkocákon átsugározva az életigenlést a megbocsátás szépséget és az idősek és fiatalok gyengéd kapcsolatát elénk tárva.
A három sors, három párhuzam és mondhatom a történelmen keresztül egybefonódása hozza meg a Nagyi projekt 2017. katarzisát.
Igazi szeretetet láthatunk a képsorokról és talán tanítást is: így lenne jó élni, így együtt egy idős ráncos kezet simogatva a nagyihoz hajolva átölelni ősz hajukhoz simulva, hiszen az élet véges szeretni csak egyszer adatik meg.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 5
Kritika értékelés 8.8
Kritika elolvasva 1 176