Ahogy az idő halad rostáján kihullanak tárgyak, könyvek, emberek azt szokták mondani átrostáltatott vagy könnyűnek találtatott.
Sokáig nem olvastam Szabó Magdát sokkal inkább férjét a megnemértett zsenit Szobotka Tibort akit talán mostanra sem kezel az irodalom a saját helyén. Aztán találkoztam színházban a Régimódi történettel majd később az Ajtóval és feltárult előttem egy fájdalmasan nehéz történet talán az övé , talán kicsit mindannyiunké. Jött a Szabó István film és az Ajtó képi világa még közelebb hozta hozzám ezt a letűnt és mégis nagyon is élő világot amit ő papírra vetett.
Sokan csak az Abigélből ismerik Szabó Magdát és nem is a könyvből hanem a mára már klasszikussá nemesedett televíziós sorozatból. Annak végtelen humanista mondanivalójából a közösség érzéséből, szolidaritásból, lélekhez szólásból a "szörnyűségek" előtti béke időből.
Így találtam rá a Pilátusra is egyszer egy társaságban valaki azt mondta róla: átlagos, bizonyos körökben népszerű író.

Számomra fordulatos, elgondolkodtató, megdöbbentő és életszagúak könyvei. A jellemek tökéletesek: van, akit szeretni lehet, van, akit nagyon utálni, néhányakat sajnálni, és az utolsó mondatig az olvasó sosem biztos benne, hogy kire milyen címkét fog akasztani majd. De ami számomra a legfontosabb: mindig van olyan szereplő, akinek a helyébe képzelhetem magam.
A Pilátus is megfilmesítésért kiáltott. Hiszen az évek szállnak de az emberi nagyságok és kicsinységek állandók, gondolnánk nem következnek be azok a hibák melyeket a történelem vagy a személyek elkövetnek, de nem, újra és újra háborúk szele érint meg minket. Keményszívűek leszünk, magányosak életünk átjáróházzá válik míg nem végzetes módon egyedül maradunk.
A regény története a ’60-as évek elején játszódik Budapesten és vidéken. Szőcs Iza, egy elvált orvosnő budapesti lakásába költözteti megözvegyült édesanyját, akinek élete – gyökereit vesztve – tragédiába torkollik, s lánya sorsa is magányba fordul… Az 1963-ban játszódó regény évtizedeken iramlik át és mára talán ebben a felgyorsult világban még fájóbban mutatja be a magány jelen krédóját mint anno.

Fájdalmas mennyire rosszul tudunk szeretni. Amikor Vince meghal, Iza magához veszi anyját, felhozza Budapestre, és tálcán átnyújtja neki a gondtalan élet lehetőségét. A hetvenöt éves anya azonban képtelen felvenni az új életforma kínálta lehetőségeket. Iza mindent megtesz, hogy anyja kedvében járjon. Végletekig fokozza önmaga feláldozását, de úgy tűnik az idős asszonynak semmi nem jó. Bár, a film igen csak megcsonkítja a könyvet de az tény magát a korosztályi ellentétet az egyedül maradás mélységeit szikrázóan felmutatja. Hiszen öreg korra egyedül maradni olyan mintha egy madárnak a szárnyát vágnák le és soha többé nem repülhetne.
Somogyi György és Szélesi Sándor dramturgok tragikus anya-lánya történetként adaptálta filmre a regényt. Így aztán kettőjük világa jelenítődig meg a filmkockákon a rosszul szeretés és a generációs problémák feloldatlansága. Szinte mindannyiunk életéből visszaköszön a magányos idős emberek légüres tere mikor egyedül maradnak a rohanó élet szinte kitaszítja őket magából, számomra az idősek mélységes kitettsége az amit a filmes változat is kristály tisztán ábrázol.

Dombrovszky Linda rendezői elképzelése ugyan szét töri a regény komplexitását ugyanakkor fájdalmasan élően mutatja meg a kapcsolatok mélységének hiányát anya és lánya között. Nagyon erősen képek érzések mozdulatok uralják a Pilátust mi nézők pedig csak bámulunk azon mennyire valós minden kép, mennyire sebészi pontossággal rajzolódik a történet hangulata. Akkor mikor nem tudjuk elmondani mennyire szeretjük a másikat mert falak vannak kettőnk közt, amikor a kommunikáció hiánya még szülőt és gyereket is eltaszít egymástól akkor hiába várunk katarzist csak az elkerülhetetlen vég következhet be. A születésnapon Iza a szeretetét csak egy kalitkába zárt madáron át tudja megmutatni - Etelkának - óhatatlanul is a rab madár, bezárulás effektus ég a néző agyába.

Hámori Ildikó furcsa csodát varázsol a filmvászonra azt hinnénk alig játszik nincsenek teátrális gesztusok csak néma pillantások, szinte szöveg nélkül játssza karakterét. Ezen túl viszont mély belülről kifelé sugárzó gesztusokat ad nekünk a filmvászonról. Ő maga a generációnk 60-70 éveseinek etalonja, legalább is a magára hagyatottaké. Alakítása hamis hangtól mentes mint egy csodálatos rekviem, búcsúzás az élettől.
Györgyi Anna pedig méltó párja Hámori Ildikónak ők ketten mint két zenei szólam tű pontosan, hibátlanul "szóloznak" megadva a film teljes egységét.
Képtelen vagyok szó nélkül hagyni Martin Márta (Hilda) alkoholista barátnő alakítását és Máhr Ágnes (Terézét) mindkettő csodálatos epizód alakítással ajándékoz meg minket.
A Pilátus már elindult nemzetközi karrierjén magam pedig csak javasolni tudom , hogy itthon is nézzék meg ezt az alkotást mert rólunk szól, nekünk.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!