Rocketman

Rocketman / Rocketman
2019. június 06.
Bzsu861
Rocketman

Elton John élete, a Királyi Zeneakadémián töltött idejétől kezdve végig a Bernie Taupinnal közös zenei karrierjén. A filmet, Dexter Fletcher rendezte, forgatókönyvét pedig Lee Hall írta. A 90 perces alkotásban a főbb szerepekben Jamie Bell, Taron Egerton, Bryce Dallas Howard, valamint Richard Madden láthatóak, és jövő év nyarától megtekinthető lesz a magyar a mozikban is. A zenész tanulmányait a Pinner Wood-i elemiben, a reddifordi általános iskolában és a Pinner megyei gimnáziumban végezte, egészen 17 éves koráig, amikor még az emelt szintű érettségi vizsgák előtt, abbahagyta a tanulást, mert úgy döntött, hogy zenei pályára lép. Abban a pillanatban, amikor már komolyan fontolgatni kezdte a zenélést, édesapja, aki magas beosztásban, egészen pontosan, hadnagyi rangban szolgált a Királyi Légierőnél, megpróbálta ennél szokványosabb, azaz polgáribb pályák felé terelgetni, mint a bank tisztviselői állás, és ehhez hasonlóak, hiszen anyagi helyzetük lehetővé tette volna a legkiválóbb iskolákat, ahol Elton John- mely egy felvett név -tanulhatott volna.


Elton azt állítja, hogy extravagáns színpadi ruháin, és előadásain keresztül, a maga módján, elnyomott gyerekkorától akar megszabadulni, melyet szigorú édesapja okozott neki, azaz ez egy különös önkifejezési forma számára. Amit bizonyára mindenki tud, hisz nem titok, hogy nemi identitása is elüt a szokványostól. Amit viszont már kevesebben, hogy mindkét szülőjének volt érzéke a zenéhez. Édesapja a Bob Millar Bandben trombitált, amely egy fél profi big band volt, és lényegében az édesapa a karrierje mellett katonai táncmulatságokon is zenélt az együttesével. Dwighték nagy lemezgyűjtők voltak, így Eltonhoz elértek a kor népszerű énekeseinek, és zenészeinek az anyagai, és ő egyből megkedvelte a rock'n'rollt, amikor 1956-ban édesanyja Elvis és Bill Haley & His Comets-lemezeket vitt haza, és ő szinte az egekben volt, amikor ezeket a kezébe vehette.

Háromévesen kezdett el zongorázni, és egy évbe se telt, hogy édesanyja hallotta őt, ahogy Winifred Atwell: A korcsolyás keringőjét pötyögteti kis kezeivel, lényegében egyszeri hallás után. Azt követően, hogy a fiatal Elton házibulikon, valamint családi összejöveteleken is fellépett, hétévesen már rendes zongoraórákra kezdett el járni. Az iskolában is megmutatkozott magas fokú zenei tehetsége, beleértve szerzői vénáját is, és ismertségre is szert tett azáltal, hogy iskolai rendezvényeken, Jerry Lee Lewishoz a kor nagy hírességéhez hasonló módon játszhatott. Mindössze tizenegy éves volt, amikor ifjúsági ösztöndíjat nyert, a híres-neves Királyi Zeneakadémiára. Egyik tanára elmondása szerint, első hallás után úgy játszott vissza egyből egy négyoldalas Handel-darabot, mint egy gramofonlemez, köszönhetően áldásos memóriájának, kreativitásának, valamint kitűnő hallásának. Munkái közt, filmzenéket és musicaleket is komponál, és az eltelt hosszú évek során már számos nagylemezt adott ki.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 9
Kritika értékelés 8
Kritika elolvasva 2 871