Hosszas vívódás után döntöttem arról, hogy írok érzéseimről és gondolataimról a Saul fiával kapcsolatban. Furcsa "félelmek" fogtak el olvasgatva a kommentárokat. Állítólag a történelem az a tanulási folyamat, amely az elkövetett hibák kiküszöbölésére tanít, nékem viszont úgy tűnik, hogy igazából csak arra jó, hogy népek, rasszok, fajok és persze emberek elkövessék ugyanazokat a "tévedéseket".

Mert mit üzenhetnek a húsként egymásra dobált hullák padlón vonszolva vagy vállon cipelve, talán azt a mészárszéket idézik ahol csak le kell kanyarítani 2 kiló tarját vagy másfél kiló combot a többi pedig mehet a selejtbe, jelesül az égetőbe. A borzalmak ábrázolása sem új keletű, hiszen a barlangrajzok állat ölésével kezdve művészek sokasága ábrázolta és fogja ábrázolni a földi poklokat. A képi megvalósítások minden esetben a vizualitással azonnali reakciókat váltanak ki az agyban asszociációk során keresztül következtetések jönnek létre, természetesen bármilyen irányban.

Mint ahogy a régmúlt háborúkról vagy kataklizmákról már csak legendák, jobb esetben írásos emlékek maradtak fenn, a Saul fia olyan történetet mondd el, amely éppen azon a ponton van, mikor még él és létezik egy generáció, amely megélője, elszenvedője volt ennek az élethelyzetnek, és egy olyan fiatal készít róla filmet aki az időben már csak véleményt tud formálni, egy fajta látleletet készít.

Mert mást üzen ez a film a megélőnek, és mást azoknak az idősíkokon élőknek akik még érintőlegesen sem találkoztak ezzel a történelmi szituációval. Mert részvétet érezni a vörös khmerek népírásával példának okával kötelességünk, amikor viszont saját családunk vagy családjaink, mikrovilágunk részesein keresztül élhető meg a tragédia ott a gyász fájdalma is felfokozott élménnyé válik.

Nekem a sokat szidott életlen képek a film elején azonnal valami nagyon feszítő és minden mást kikapcsoló érzést hoztak, megszűnt számomra a külvilág, saját belső "fókusz" állításomat tekerte élesre a történettel kapcsolatban.
Segített Saul látásmódjával megértetni mit is jelenthet olyan élethelyzet amikor a külvilág megszűnik, vagy pontosan a külvilág csak a borzalmakat adagolja a személy számára. Ebben a pillanatban már benne éreztem magam a történésben, mintha valaki elvette volna a szemüvegemet és rövidlátó szemeim csak foltokat látnának egy exodusban.

Ezen felül mellbevágó gondolatok képi megfogalmazását nyújtja át Nemes. Létezik még ebben a földi pokolban egyén, etika, cél vagy küldetés? Vegyük sorba őket.
Mi a fontos, hogy túléljek egy helyzetet, magamat mentsem és még ebben a torz világban is próbáljak ragaszkodni a tradíciókhoz, hithez családhoz, gyermekhez? Mikor már minden jogot elvettek tőlem és a létező szadista világ foglya vagyok.
A megmaradt emberségem és küldetés tudatom mondhatja azt, hogy harcolnom kell, nem meghunyászkodni, beletörődni a megváltozhatatlanba, reményt szőni a szebb holnap érdekében, lázadni lelkesíteni másokat, hogy az embertelenség nem tarthat örök időkig.

Vagy válasszak más utat, saját mikor világom a legfontosabb a család, gyermek, anya "szentháromság" az ami vezesse sorsom ennek védelme megőrzése mindenek felett. Félelmetes gondolatok és félelmetes választások, van erkölcsi alap megítélni a választást, mivel mindkettő tökéletesen érthető és elfogadható döntés. Nemes filmje azt sugallja a család mindenek felett.
A film belső konfliktus rendszere folyamatosan e két döntés között "ingadozik" hol erősítve az egyén belső kötelességét, hol pedig az egyén és a társadalom közti kapcsolatot. Ebben a világban az állatias ösztönöktől kezdve a degradálás mester fogásaink keresztül minden megjelenik a halállal bezárólag.
Egy olyan társadalmi helyzetben ahol az emberi szónak nincs gyakorlati értéke, tárgyakká egyszerűsítik őket, eszközöknek, akiket eltakarításra treníroznak. Gyűlölet és félelem, borzalmak és néhány lírai kép a Saul fia. A gyász krédója állandó alkotóeleme a filmnek amely mint keret történet egybe is foglalja azt.

Zavarba ejt, taszít is mert annyira naturális ami már eléri azt az emberi ingerküszöböt ami az ember morális tartásának alapját kezdi ki. Filmes eszköz és gondolat szerencsésen találkozik Nemes filmjében a kettő együtt adja azt a hatást ami miatt vagy idegenkedéssel jobb esetben katartikus élménnyel távozunk a moziból.
A főszereplő kiválasztása egyrészt az "érintettség" okán is szerencsés,- azt ugyan nem tudom még egy filmben képes lenne-e ilyen intenzitású alakítást nyújtani, annyi bizonyos a belső kisugárzása ön-azonossá teszi.

Csak hinnem lehet, hogy a világ nem az a csűr ahol azt hisszük, hogy menedékre találunk és egy félig gyermek ember csodálkozik ránk félelemmel vegyes érdeklődéssel miszerint ilyen emberek is léteznek, majd pedig a történelem véres "igazságot" szolgáltat.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!