Viharsziget

Shutter Island / Viharsziget
2010. március 04.
Bzsu861
Viharsziget

A Viharsziget, eredeti címén: Shutter Island, egy amerikai thriller, mely a legendás Martin Scorsese rendezésében, és az egyik legtehetségesebb színész Leonardo DiCaprio főszereplésével készült, rendkívül elgondolkodtató, több szálon futó, izgalmakkal teli történet, a műfaj rajongóinak. A film forgatókönyvét Laeta Kalogridis írta, és Dennis Lehane nagy sikerű regényének a filmadaptációja, melyben DiCaprio remekel. A történet szerint Massachusetts állam partjainál fekszik egy kis sziget és ott van egy elmegyógyintézet, ahol a legveszedelmesebb bűnelkövetőket tartják fogva.

Ez a világtól elzárt intézmény olyan hely, ahonnan nehezebb megszökni, mint az Alcatrazból, hiszen víz veszi körül, és aki ide egyszer bekerül, az többé nem tér vissza a társadalomba. Ezek a beszámíthatatlan bűnözők, ha akarnának sem lennének képesek rá, hiszen elborult elméjük mindezt nem teszi lehetővé. Az 1950-es években egy gyilkossággal vádolt asszonynak, azonban mégis sikerül megszöknie a szigorúan őrzött intézményből, és a körülményekre nincsen racionális magyarázat. Az igazgatónak ekkor már a hatóságokhoz kell fordulnia segítségért, és a nő elfogásáért, hiszen az egy ön és közveszélyes beteg elme.


Dr. Crawley kénytelen a rendőrség segítségét kérni, hiszen ha nem kerül elő az őrült nő, akkor őt teszik ezért felelőssé. Bár az igazgató nem hisz az efféle külső segítségben, mégis, hogy bőrét mentse, nincs más választása. Két rendőrbíró érkezik a szigetre, Teddy Daniels és Chuck Aule személyében, hogy kiderítsék, mi történt, és megtalálják a szökevényt. Danielsnek azonban nemcsak a munkáját hátráltató pszichiáter szakorvossal, hanem a saját démonaival is meg kell küzdenie, hiszen neki is van egy olyan rettenetes múltja, melyet nehezen tud elfeledni, és sok a beforratlan seb felesége, és gyermekei halála óta.

Ez egy az 50-es évek elmegyógyintézetét hitelesen bemutató, a bomlott elmét tökéletesen szemléltető alkotás, melyben néha magunk se tudjuk, hogy a mindenre elszánt orvosok vagy az elítélt betegek a belátási képességében bízzunk-e. Kitűnő thriller, és ajánlom mindazoknak, akik Scorsese, valamint DiCaprio-rajongók, hiszen a két legenda együtt olyat alkotott, melyet nem láthattunk még, hiszen egy olyan téma köré van felépítve a különös, megrendítő történet, melyről sokan nem mernek, vagy nem akarnak beszélni. A 138 perces alkotás, az egyik legjobb thriller, melyet eddig láttam. Nem tucat, nem unalmas, és felettébb félelmetes, emellett a furcsa témaválasztás, és a fordulatos cselekmény a székhez szögezi a nézőket.

Te is szeretnél filmkritikát írni? Most itt a lehetőség! Regisztrálj!


Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!

Értékeld a kritikát

Értékeld a filmet

Most olvassák 1
Film értékelés 7.4
Kritika értékelés 6.6
Kritika elolvasva 10 560