Érdekes jelenség Szabó István legújabb filmje, a Zárójelentés - ez leginkább a negatív kritikai fogadtatással magyarázható, amely abból indul ki, hogy ez egy rossz Szabó István film lett. A helyzetet azonban nem igazán javítja, hogy a film a rendező személyétől függetlenül sem sikeredett kifejezetten jóra.

Az a baj a Zárójelentéssel, hogy miközben lenne egy mélyebb mondanivalója, aláássa a saját hitelességét a már-már kényelmetlenül közhelyes jeleneteivel. Spoilerezés ide vagy oda, kivételesen konkrét példákat hozok a filmből, mint a háziorvos asszisztensnője, aki egyben a doktor úr fiatalkori szerelme is, és aki a mai napig kabalaként hordozza magával az évtizedekkel ezelőtt kapott orvos figurát. Mikor előveszi megmutatni egy "emlékszel erre, te adtad nekem, hogy sose felejtselek el" mondat kíséretében, ott olyan volt, mintha egy bizarr ugrás történt volna egy komoly magyar film és a sablonos hollywoodi romantikus tucatfilmek valamelyike között, mivel ez a jelenet már fájóan blődre sikerült. Az sem volt sokkal jobb, mikor a főszereplő a zenét a folyóhoz hasonlítja, majd másnap az énektanárnőt a patakparton találják, ahogy próbál a diákkórussal. Ez önmagában is elég blőd, de mivel szó szerint semmit nem tesz hozzá se a történethez, se a karakterekhez, még egy nagybetűs "miért?"-et is megfogalmaz bennünk.

És még sorolni lehetne az ennél még rosszabb, még klisésebb jeleneteket, főleg azokat, amelyekben az idősebb korosztály betokosodott rosszindulata és a gyerekek még tiszta és a jóságot látni képes természete kap hangsúlyt. A baj ezekkel is az, hogy iszonyúan izzadtságszagúak és sablonosak, nem mellesleg szörnyen egydimenzionálisak - olyan mintha ennek a világnak kettőnél több összetett szereplője a kardiológus professzorból lett kisvárosi háziorvoson és a manipulatív, karrierista polgármesteren kívül nem lenne.

De akkor mit is akar mondani nekünk ez a film? Leginkább azt, hogy az emberek elfogultak az előítéleteikkel, és olyan dolgok alapján ítélnek meg másokat, amikről igazából nincs valódi ismeretük. Végül is azt a film jól mutatja, hogy az emberek nagy része túl egyszerű ahhoz, hogy összetett dolgokat megértsenek, kár hogy az emberi egyszerűséget egy dramaturgiájában is egyszerű filmmel nehéz színvonalasan visszaadni, még akkor is ha a filmnek lenne másod- és harmadolvasata is.

A sablonos jelenetek és a szereplők nagyrészének jelentéktelensége mellett az is igen zavaró, hogy milyen életszerűtlen helyzetek születtek a forgatókönyv írása közben. Mint például amikor a főhős orvos a kórházban magából kikelve kiabál az ügyeletes orvossal, miközben a mentősök a sürgősségire behozott beteget hordágyastul leteszik az üres váróterem közepén, majd dolgukat jól végezve leülnek az ujjaikkal malmozni. Ezt laikus kórház-látogatóként is tudja az ember, hogy ez ma nem így történik a valóságban, ez csupán a drámai feszültség keltésének egy nagyon rossz, karakteridegen megvalósítása volt.

Mindezek ellenére, teljes őszinteséggel megmondva a Zárójelentés nem lett egy annyira rossz film, mint amilyennek az előzetes kritikák alapján vártam. A maga hibáival és a sok helyen közhelyekbe csomagolt, mélynek szánt mondanivalóival igaz a film és a rendező maga alatt vágja a fát, de ezektől eltekintve az ember nem egy szenvedésként éli meg a megnézését.

Furcsa mód a legnagyobb probléma itt azzal van, hogy ezt Szabó István rendezte, és ahogy én észrevettem, a legtöbben nem tudnak ettől elvonatkoztatni. Nem tudják a filmet úgy nézni, hogy ne az lebegjen a szemük előtt, hogy ki volt a rendező. Azt hinni azonban, hogy egy film jobb vagy rosszabb lesz annak fényében, hogy ki rendezte, legyünk őszinték, csupán egyszerű naivitás.

Nagyon kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is!